Tarlós István a lap csütörtöki számában arról beszélt, hogy az Ab-határozat visszahozhatja a 2010 előtti időket, amikor a fedél nélkülieknek "az akkori liberális felfogás szerint elidegeníthetetlen joguk volt szabadon megfagyni, meghalni".Álláspontja szerint Budapest jelentős sikereket ért el a hajléktalanellátás területén, egyes "jogvédők" mégis bocsánatkérést várnak tőlük, holott "emberéleteket mentettek meg". Ezen minden döntéshozónak el kellene gondolkodnia - tette hozzá.
Tarlós: az Ab döntése miatt hajléktalanok lakhatnak az aluljárókban
Tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság (Ab) hajléktalanokat érintő döntését a főpolgármester, ugyanakkor a Magyar Nemzetnek kijelentette: a testület "akarva-akaratlanul" lehetővé tette, hogy hajléktalanok tömegei lakhassanak a közcélú aluljárókban.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.