szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Oszkó Péter szerint az LMP-ből való távozását tegnap bejelentő Róna Péter "búcsúüzenetében" blődségeket írt róla. A volt pénzügyminiszter a Facebookon reagált Róna tegnapi megnyilvánulására.

"Sajnálom Róna Péter távozását és ilyetén indulatos kirohanását, különösen, mert korábban kiegyensúlyozott beszélőviszonyban voltunk, s nem is támadott ilyen méltatlan és személyeskedő sértegetésekkel" - írta Oszkó Péter a Facebookon. "Nehéz megérteni, hogy mi változott azóta, azon kívül, hogy érdemi beszélgetést kellett volna kezdeni valamiféle együttműködésről és mindenkinek félre kellett volna tenni egyéni ambíciókat" - tette hozzá.

Tegnap az Eztígyhogy blog számolt be arról, hogy Róna Péter lemondott az LMP pártalapítványának társelnöki posztjáról és hátat fordít Magyarországnak is. Róna magyarázatképpen azt mondta, nem érti, hogy mi történik a Kárpát-medencében. Az oxfordi tanár nemrég az LMP kongresszusán még a párt különutas politikája mellett mondott kortesbeszédet, most mégis vette a kalapját - állt a blogon.

"2006-tól kezdve kétségbeesetten írtam és nyilatkoztam a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kaptam a 'kókler' minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter" - idézte Rónát a blog. "Ki dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nemhogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a 'terméket'? Hát Oszkó Péter és Felcsúti Péter' - tette hozzá az LMP-vel szakító közgazdász.

Oszkó szerint a róla írott részletek, "miszerint például hogy én bármilyen módon részt vettem volna a devizahitelezés elterjesztésében, pláne szentesítésében, olyan mértékű blődség, ami igencsak lecsökkenti ennek a búcsúüzenetnek az értékét és hitelét". A volt pénzügyminiszter hozzátette, hogy "ilyen alaptalan vádaskodásokat eddig legfeljebb a Fidesz pártkatonái engedtek meg maguknak. Remélem eljön még a higgadság és a párbeszéd ideje".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!