A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Örülünk, hogy végre a Fidesz és támogatói is fölismerték, hogy a helyzet immár tarthatatlan, de ennek akkor lesz csak értéke, ha fölülvizsgálják az eddigi engedékenységüket a szélsőjobbal és a náci ideológiákkal szemben - írja a vasárnapi náciellenes tüntetésről a Milla, hozzátéve, hogy a baloldalnak is van még min elgondolkodnia.
A Milla üdvözli a soha nem látott mértékű összefogást a nácizmus ellen és különösen fontosnak tartják, hogy immár a Fidesz is szükségét érzi, hogy frakcióvezetői szinten demonstrálja, hogy van, ami már neki is sok - írja az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű szervezet a nemtetszikarendszer.blog.hu-n azt követően, hogy vasárnap délután tízezrek tüntettek a nácizmus ellen a Kossuth téren és a demonstráción Bajnai Gordon és Mesterházy Attilán kívül a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal is beszédet mondott.
A tüntetést azt követően szervezték, hogy hétfőn a parlamentben Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő arra tett javaslatot, hogy írják össze a zsidó származású képviselőket. A Milla közleménye kitér arra, hogy jobb lett volna ott és azonnal, a parlamenti patkóban reagálni. Abban, hogy Magyarország idáig jutott, a Milla szerint "a felelősség nagyobbik része azé a jobboldali politikai elité, amely taktikai kérdésként kezelte a saját szélsőségeitől való elhatárolódás kérdését". A szervezet példaként megemlíti, hogy a fideszes Wittner Mária jelen volt a Magyar Gárda-avatáson, a fideszes Bayer Zsolt zsidózik cikkeiben, a kormány szimbolikus politikai lépései is bátorítják azokat, akik "politikai korrektségben csak fölösleges és őszintétlen etikettet látnak". A jelenlegi kormányt és ideológusait tehát súlyos felelősség terheli abban, hogy végül szalonképessé tették a Jobbik nyíltan rasszista, homofób, őszintén náci nézeteit - áll a szövegben.
Örülünk, hogy végre a Fidesz és támogatói is fölismerték, hogy a helyzet immár tarthatatlan, de a mai tiltakozáshoz való csatlakozás értékét azon lehet majd lemérni, hogy a kormánypártok és a jobboldal véleményirányítói, befolyásos szellemi körei fölülvizsgálják-e eddigi engedékenységüket a szélsőjobbal és a náci ideológiákkal szemben - írják a millások.
De a baloldaliaknak és a liberálisoknak is van min elgondolkozniuk, írják, elsősorban azon az érzéketlenségen, amely a magyarság, a nemzet történelmi traumáival, Trianon következményeivel, a határon túli magyar kisebbségek sorsával kapcsolatban ezen a térfélen hosszú évtizedek alatt kialakult. A Milla szerint míg a Jobbik antiszemitizmusa inkább csak jobbról kapott támogatást, a vele azonos értékű, ugyanakkor jóval kevésbé kódolt cigányellenesség a baloldalon is népszerűnek bizonyult.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.