Súlyos százmilliárdokban mérhető az a számla, amit a kormány „szabadságharcos” gazdaságpolitikája miatt kell megfizetni. A protekcionista döntések akadályozzák a felzárkózást, provokálják az uniós intézményeket, és irritálják az üzleti köröket.
Mintha Magyarország nem lenne az Európai Unió tagja – hovatovább ez a benyomás keletkezik, hallván a kormányfő kijelentéseit a gyarmatosítókról, idegenek diktátumairól, brüsszeli kócerájról, az Európai Bizottság (EB) illegitimitásáról, a „multiadókról”. Ezeket a szólamokat nem lehet immár puszta voksvadászatnak tekinteni, mert bő másfél év alatt a gazdaságpolitika fő csapásirányává lettek, és sajátos kísérletté álltak össze: az unió működéséről szóló szerződésben foglalt „határok nélküli térség” peremvidékén valamiféle nemzeti piacvédelmi, protekcionista jellegű szisztéma kiépítésére.
A kormánypárt vezérkara minden jel szerint magáévá tette a Jobbik választási programjának egy részét. Mert abban, s nem a Fideszében bukkan fel a „nemzeti önrendelkezés visszaszerzése”, az a kijelentés, hogy „a magyar nemzet ne legyen a nagyhatalmak és a nemzetközi nagytőke kiszolgáltatottja”, a szembeszállás a „multinacionális, globalizáló” törekvésekkel. Láthatóan egyre öntudatosabban valósítja meg a kormány a Jobbik több konkrét ígéretét is, amennyiben súlyosan megadóztat multikat, nekikezdett az úgymond csalárd módon elidegenített nemzeti vagyon visszaszerzésének, államosít, és megszüntette a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságot. Két sarkalatos jobbikos követelést ugyanakkor nem oszt: nem lép ki az Európai Unióból, és nem kezdeményezi az államadósság átütemezését. Ez pénzügyi és szociális katasztrófát jelentene, de a többi jobbikos idea megvalósítása is százmilliárdokban mérhető veszteségeket okoz.
Az unión belüli protekcionizmus azért is nonszensz, mert az elmaradott, alacsony jövedelmű régiók és országok felzárkóztatására külön pénzügyi alapok szolgálnak, és ezeken a területeken – szigorúan normatív szabályok alapján – állami támogatás is folyósítható. Magyarország hét évre nagyjából 8 ezermilliárd forint uniós támogatással kalkulálhat, ebből a tavalyi év végéig 3 ezermilliárdot vehetett igénybe; befizetési kötelezettségei a harmadára rúgnak. Az viszont nem fér bele a játékszabályokba, hogy egy kormány alig leplezett nemzeti piacvédő beavatkozások sorát kövesse el. E törekvések képtelensége a legelemibb adatokból is kiviláglik. Miközben a magyar GDP tavaly 28 ezermilliárd forint volt, az unióba irányuló export 17 ezermilliárd, a teljes kivitel 76 százaléka. Az uniós szaldó 2828 milliárd forintos magyar többletet mutatott, enélkül a magyar gazdaság továbbra is mély recesszióban volna. De nemcsak ma élteti a növekedést ez a határok nélküli belső piac, hanem a múltban is ezt történt. Nem a belső megtakarításokból nőttek a beruházások, hanem a beáramló tőke jóvoltából, nem a betétállományból bővültek a lakossági és vállalati hitelek, hanem főleg külföldi anyabanki forrásokból. A kormány azokat a cégeket és bankokat bünteti, amelyek közreműködtek a magyar gazdaság felzárkóztatásában.
A törés máris látszik: az IMF szerint tavaly a működőtőke nem befelé, hanem kifelé áramlott, sokkal nagyobb – a GDP 1,8 százalékának megfelelő – mértékben, mint a mély recessziót hozó 2009-es esztendőben, a magánszektor banki hitelezése pedig 4 százalékkal csökkent. Ha a gyarmatosítóként ábrázolt globális világ – amelyet Magyarországon főként az unió bankjai és befektetői jelenítenek meg – ellenségessé válik, az beruházási és hitelágon is mély recessziót idézhet elő. A kieső forrásokat képtelenség belső megtakarításokból, tőkeakkumulációval pótolni – erre még a bankóprés beindítása sem volna alkalmas.
Magyarország teljes külső adóssága a GDP 140 százalékára tehető, az üzleti szektor tartozásait is beleértve. Az állam adóssága a GDP 80 százaléka körül van, ennek csaknem a fele devizában áll fenn. A devizatartalékok az IMF szerint öt hónapnyi importra elegendőek, és csupán 80 százalékban fedezik a rövid lejáratú hiteleket. Az eladósodás erős függőséget és sebezhetőséget jelent. Igaz, a függőség kölcsönös, hitelezőé és adósé, de ha a finanszírozási lánc megszakad, utóbbi bukik nagyobbat. Az ősszel kaptunk is ebből ízelítőt, a nemzetközi bizalom megrendülése a forint bezuhanásával, állampapír-piaci zavarokkal, a hozamok meglódulásával, az ország sorozatos leminősítésével járt.
A forint gyengülése szerteágazó károkat okoz, a legsúlyosabbat a devizaadósoknak. A központi költségvetés devizatartozásainak forintértéke tavaly 1164 milliárddal nőtt – az idén csaknem ennyivel több bevételt kíván beszedni az állam. A háztartások kötelezettségei ugyanezen okból 924 milliárddal ugrottak meg, és egy év alatt szintén nagyjából tíz százalékot buktak a devizaadós önkormányzatok, cégek is. Az IMF-megállapodásra való készülődés forintpiaci szélcsendje ékesen bizonyítja: messze nem törvényszerű, hogy egy euróért 310–320 forintot kelljen adni, és hogy ez nemcsak a spekulánsokon múlik, hanem legalább annyira a kormányzati politika megítélésén. Annak hitelességére pedig az EB és az IMF üti rá a pecsétet.
A lakosság megkímélésével indokolta a kormány 2010-ben a különadók kivetését, csakhogy ez a visszájára sült el. Egyelőre a növekvő banki költségekkel és távközlési díjakkal, erős élelmiszer-inflációval szembesülnek a háztartások, idővel ennél nagyobb számla is a nyakukba zúdulhat. Mind a pénzintézeti, mind az ágazati különadókkal kapcsolatban folynak ugyanis uniós vizsgálatok, főleg a diszkrimináció gyanúja miatt. A hipermarketadó panaszosa például azt vetette föl, miért a külföldi tulajdonú láncok fizetik a nagyobb közterheket, a távközlési különadó alanyai pedig az uniós irányelvek megsértését vélték felfedezni; nem alaptalanul, az EB már tavaly ősszel felszólította a magyar kormányt annak megszüntetésére.
A telekomadó eltörlésére vonatkozó bizottsági felszólításnak nem tett eleget a kormány, a magyar választ Brüsszel még tanulmányozza – csakúgy, mint két további különadóügyet. A telekomadóval minimum három esztendő évi 60 milliárdját bukhatja el az állam, az ágazati és a banki különadók teljes összege ugyanennyi idő alatt megközelíti az ezermilliárdot. Ehhez adódhat a végtörlesztés számlája, amennyiben a banki hitelszerződésekbe való utólagos állami beavatkozás szintén fennakadhat a rostán, legalábbis az Európai Központi Bank (EKB) véleménye ezt sugallja. Aligha véletlenül foglalták tavaly decemberben sarkalatos törvénybe a kormánypárti képviselők azt a sejtelmes passzust, hogy ha az EB vagy az Alkotmánybíróság döntése felborítja az államháztartást, a többlethiány fedezésére valamiféle „hozzájárulást” kell megállapítani.
A banki és ágazati extra terheket válságadóként hirdette meg a kormányfő, a nemzeti együttműködés rendszere „tiszta megnyilvánulási formájaként”, ma viszont multiadóként emlegeti őket. Ez jobban fedi a valóságot, amennyiben – Berki Tamásnak a Közjó és Kapitalizmus Intézet részére írt tanulmánya szerint – ötven cég fizeti be a különadó bő 90 százalékát, többet, mint amennyi társasági adót az állam összesen bezsebel. Vagyis a piactorzító hatás brutális. A növekedésre gyakorolt negatív hatás úgyszintén.
„Pénzt csak onnan lehet elvenni, ahol van” – mondta 2010 őszén a kormányfő, és így is tett. Az árbevételre (bankok esetében mérlegfőösszegre) kivetett különadót akkor is fizetni kell, ha a cég veszteséges, ily módon a teher voltaképpen a befektetett tőkét apasztja. Az „eredmény” nem is maradt el. A különadókkal sújtott területek csaknem mindegyikén visszaestek a beruházások, a bankadó és a végtörlesztés miatt egyre hátráló pénzintézetek a mélybe rántották az ingatlanszektort és az építőipart. Összességében a beruházások az egy éve közzétett konvergenciaprogramban megfogalmazott 5,7 százalékos növekedés helyett 4,5 százalékkal csökkentek. Ebben a nemzetközi dekonjunktúra is közrejátszott, abban viszont aligha, hogy a GDP-hez viszonyított beruházási ráta az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt mélységbe, 15,3 százalékra zsugorodott – holott a növekedés felpörgetéséről álmodozó gazdasági minisztérium 20 százalék fölötti arányt célzott meg. A beruházások lanyhulása visszafogja a növekedést és a foglalkoztatást, a jövedelmeket, a különadós gazdaságpolitika pedig arra a tervgazdasági időszakra emlékeztet, amikor az állam a jövedelmező területekről egyre több nyereséget vont el, ami tartós stagnáláshoz vezetett.
Az extra terhek jogilag sem állnak biztos lábakon. „Bár a különadókkal érintett cégek eddig az EB közbelépésében bíztak, félő, hogy annak elmaradása esetén a nemzetközi beruházásvédelmi egyezmények alapján fogják ezeket támadni, azt állítva, hogy a tőkéből fizetett adók államosítást valósítanak meg” – mondta a HVG-nek Kende Tamás nemzetközi jogász, megjegyezve, hogy ez elhúzódó, az üzleti klímát fertőző beruházásvédelmi vitákhoz vezethet.
Aggályosak azok a törvényi rendelkezések is, amelyek bizonyos közszolgáltatások ellátását többségi állami tulajdonhoz kötik. Az uniós joggyakorlat szerint – némi leegyszerűsítéssel – monopóliumot is csak ott szabad létrehozni, ahol nem működik a piac. Ezzel szemben az új honi megoldások jól-rosszul működő piacokat zavarnak, szüntetnek meg. Ezen az alapon új konfliktusokat szülhet az EB-vel a dohány- vagy az állami mobilfizetési monopólium is – jelezte Kende. Saját céggel nyomul be az állam a krónikus pénzhiány dacára a mobiltelefónia jelentős infrastrukturális befektetést igénylő piacára is, hogy – az új vállalat üzleti terve szerint – például a közszféra alkalmazottainak az szolgáltasson. Mindemellett a kormányfő nemzeti hipermarketláncot, bankhálózatot, magyar nemzeti multikat kreálna szíve szerint, az önkormányzatokat pedig a privatizált közszolgáltatások visszavételére sarkallja.
A vezető európai intézmények és a magyar kormány konfliktusai egyre kevésbé korlátozódnak konkrét törvényi passzusokra. Bár egyelőre csak az EB kötelezettségszegési és túlzottdeficit-eljárása folyik Magyarország ellen, a lista még feltehetően bővül. Az új alkotmányt és a sarkalatos törvényeket Európa-szerte erősödő gyanakvás övezi, ami bizottsági, európai parlamenti és Európa tanácsi vizsgálatokban csúcsosodik ki.
FARKAS ZOLTÁN
Belső feszültségek, rég elvétett politikai ritmus, tévedhetetlensége látszatát veszítő vezető – számos jel szerint mély sebeket ejt a Fideszen, hogy Magyar Péteren nem tud fogást találni. Forrásaink szerint a közvélemény-kutatások miatt nő a feszültség a pártban, de az egység még nem bomlott meg.
Új helyzet van.
Orbán Balázs és az MCC hazugsággal vádolja a HVG-t, pedig saját számaikkal állnak konfliktusban.
Budapest hozzászürkült az országos átlaghoz. A legjobb teljesítményt ugyan a belvárosi iskolák diákjai nyújtották, de átlagban Budapest már nincs az élen.
A MagNet Bank helyi fiókját próbálták meg kirabolni. A rendőrség keresi az elkövetőt.
A több mint másfél millió gyorshajtónak mintegy hatoda nem fizetett.
Még lakat sincs a kapun.
A felvételt egy az Emirátusok fölött repülő gép fedélzetéről készítették.
