Bayer Zsolt ellen a Magyar Hírlap szombati számában megjelent, a szigethalmi késeléssel kapcsolatban született írása miatt érkezett feljelentés, az ügyészség azonban azt bűncselekmény hiányában elutasította.A megbízott fővárosi főügyész közleményében emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) egy 1992-es határozatában állapította meg azt a zsinórmértéket, amely a véleménynyilvánítás szabadságának és a közösség elleni izgatás bűntettének elhatárolására alkalmas. Az Ab-döntés alapján kialakult egy töretlen bírói gyakorlat, amely az ilyen bűncselekmények jogi megítélését mára egységessé tette - tette hozzá.Ibolya Tibor felidézte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egy 2003-as döntésében kifejtette: "nem a véleménynyilvánítás szabadságával él, hanem gyűlöletre uszít az, aki erőszakos cselekedetre ilyen magatartás vagy tevékenység kifejtésére hív fel akkor, ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget".Az ügyészség minden olyan ügyben, amelyben e hármas követelmény megvalósul, megindította, megindítja a büntetőeljárást - írta a megbízott fővárosi főügyész. Ennek egyik friss példájaként említve meg azt az eljárást, amelyben szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon Polgár Tamást közösség elleni izgatás bűntettében bűnösnek mondta ki. Ebben az ügyben a terhelt olyan konkrét kijelentést tett, amely a megkövetelt hármas elemet az ügyészség álláspontja és az elsőfokú bíróság döntése alapján is megvalósítja. A Tomcat néven ismert blogger, Polgár Tamás a vitatott bejegyzésben azt írta: "Szedjetek össze húsz embert, menjetek le, és egy szó nélkül verjétek szét őket!". Ez az a konkrét magatartási forma, amely a kialakult bírósági gyakorlat szerint a közösség elleni izgatás megállapításához szükséges - magyarázta Ibolya Tibor. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ügyészség korábban több ügyben megkísérelte tágítani a fenti gyakorlatot, ez azonban nem vezetett eredményre, hanem felmentő ítéletek születtek.Az ügyészségnek mint büntetőügyekben eljáró állami szervnek, büntetőjogi kérdésekben kell állást foglalnia. Egyéb állásfoglalásra nem terjed ki a hatásköre - zárta közleményét a megbízott fővárosi főügyész.Bayer a publicisztikájában állatokhoz hasonlította a romákat, akik egy része szerinte képtelen az együttélésre, ezért "ne legyenek".Az ügyészség szerdán közölte, hogy közösség elleni izgatásra hivatkozva több magánszemélytől is érkezett feljelentés, valamint a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) is feljelentést tett.
Elutasította az ügyészség a Bayer Zsolt elleni feljelentést
Elutasította az ügyészség a Bayer Zsolt ellen közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést - közölte Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
A Tisza frakcióvezetője Szathmáry Zoltán jelöléséről: Nem volt örömujjongás
Bujdosó Andrea szerint a párt frakciója várhatóan a jövő héten hoz döntést a legfőbbügyész-jelölt támogatásáról.
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Török Gábor a Tisza-kétharmad által megválasztott vezetőkről: Világos a mintázat
Az elemző szerint a Tisza „személyzeti politikája” más, mint a Fideszé volt.