Debreceni 2-es villamos: patthelyzet az önkormányzat és az Arcadom között

A debreceni 2-es villamos pályaépítését végző konzorcium vezető tagvállalata, az Arcadom Zrt. további egymilliárd forint kifizetését követeli az eddig elvégzett munkáért. Az önkormányzat szerint viszont a város már nem tartozik a cégnek.

  • MTI MTI
Debreceni 2-es villamos: patthelyzet az önkormányzat és az Arcadom között

Az Arcadomnak a Népszabadság online kiadásában csütörtökön megjelent közleménye szerint a villamosvonal építésének folytatásához a társaság azt várja, hogy a megrendelő, valamint a konzorciumi tagok által közösen átdolgozott vállalkozási szerződést az illetékes hatóságok mielőbb jóváhagyják, lehetővé téve a kapott előlegek tételes elszámolását. 

Ugyanakkor a cég elengedhetetlennek tartja azt is, hogy a debreceni önkormányzat haladéktalanul igazolja és fizesse ki azokat az egymilliárd forintot meghaladó értékű munkákat, amelyeket a társaság a korábban kifizetett - összesen 2,1 milliárdos - összegen felül teljesített. Ha ez a pénz beérkezik, akkor az Arcadom teljes egészében ki tudja egyenlíteni alvállalkozói jogos és igazolt követeléseit - olvasható a hírportálon. 

A debreceni polgármesteri hivatal közleményében azt írják: a beruházás során a város minden eddig elvégzett és igazolt munka ellenértékét kifizette az Arcadomnak. Varga László városfejlesztési főosztályvezető hozzátette: csak elvégzett, mérnök által igazolt munkát lehet számlázni. Sajnálatos ténynek tartja ugyanakkor, hogy az eddig a város által már kifizetett díjakból az alvállalkozók jelentős köre még mindig nem kapta meg az őt megillető részt. 

Varga László a közleményben úgy fogalmaz: azért is érthetetlen az Arcadom nyilatkozata, mert nincs benyújtott számlájuk az önkormányzathoz, de a konzorcium az utóbbi időben nem is végzett el olyan értékű munkát, amelynek alapján a szerződésnek megfelelő számlát nyújthatna be. Megítélésük szerint a 2-es villamos projektet az Arcadom akadályozza. 

A debreceni önkormányzat tulajdonosi bizottsága kedden tárgyalta a 2-es villamos beruházása körül kialakult helyzetet, amelyről bizottsági jelentés készül. 

Kósa Lajos polgármester decemberben rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az önkormányzat szerződésmódosításban állapodott meg a kivitelező csoport három tagjával - az Arcadom mellett a Keviép Kft.-vel és a Tóth-TD Kft.-vel - arról, hogy új projektcéget hoznak létre a korábbi konzorcium helyett. Ez azt jelenti, hogy egy jogi személlyel fognak kapcsolatban állni, és a vezető cég a jövőben Keviép lesz. A szerződésmódosítást még jóvá kell hagynia a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek is. 

Kósa Lajos akkor azt mondta: a körülbelül egyéves leállás után januárban folytatódhat a pályaépítés.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.