Baloghoz mennek ma újra a pedagógusok

A pedagógusok sztrájkbizottságával egyeztet péntek délután az emberi erőforrások minisztere.

  • MTI MTI
Baloghoz mennek ma újra a pedagógusok

Legutóbb december 11-én tárgyaltak. Akkor Balog Zoltán szakminiszter azt mondta: a legtöbb kérdésben sikerült megállapodnia a kormánynak a pedagógusok sztrájkbizottságával, a bértábla emeléséről pedig az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban egyeztetnek majd.

Kiemelte: az egyeztetéseken 20 pontban sikerült megállapodni, és végül egy, a szakszervezetek számára lényeges nyitott kérés maradt – az, hogy miként számítják a pedagógusok munkaidejét, óraszámát.

A két oldal közötti megállapodás szövegtervezetét közös munkacsoport dolgozta ki. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a héten jelezte, hogy nem kívánják aláírni, mert köszönő viszonyban sincs az eredeti követelésekkel. A PDSZ elnöke azt mondta: ha a pénteki tárgyalásokon nem lesz előrelépés, és a többi tömörülés nem akar sztrájkot hirdetni, a PDSZ ezt kész önállóan is megtenni.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.