szerző:
Kósa András - M. László Ferenc
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem híve az utcai politizálásnak, így nem akar számháborút kezdeni a Békemenet támogatta Fidesszel. Ennek ellenére az MSZP nagyszabású tömegrendezvényre készül március 9-én: több ezer aktivistát mozgósítanak a pártelnök országértékelőjére. Nem örül, hogy az ellenzéki tárgyalópartnerei - köztük a pártot alapító Bajnai Gordon - folyamatosan beszólogatnak a szocialistáknak. A kritikákat azonban betudja annak, hogy egy új "liberális" párt pozicionálásához ez is hozzátartozik. Arra számít, 2013 végére összejön az ellenzéki összefogás. Interjú Mesterházy Attilával.

hvg.hu: Nincs elég szavazója, elég hitele, elég szakértelme – így jellemezte Bajnai Gordon szombaton az MSZP-t. Mit szól ahhoz, hogy a párt által 2009-2010-ben támogatott miniszterelnök, az MSZP potenciális szövetségese, így látja önöket?

Mesterházy Attila: Nem lenne helyénvaló, ha ezt minősíteném.

hvg.hu: Miért nem?

M. A.: Szövetségi politikát nem lehet minősítgetésekkel építeni. Magam is úgy gondolom, hogy az Orbán-rendszert ellenzéki együttműködéssel lehet legbiztosabban leváltani. Ráadásul van egy személyes okom is, amiért nem fogom minősíteni ezeket a kijelentéseket: amíg Bajnai miniszterelnök volt, frakcióvezetőként több órát töltöttem vele, mint a családommal, ezért jól ismerem, és magánemberként is tisztelem. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem üzengetek a potenciális szövetségeseinknek.

hvg.hu: Azért az Együtt 2014-et alapító Milla is rendszeresen bírálja az MSZP-t, most már Bajnai is elég kritikus. Mintha távolodnának a szövetségkötéstől.

M. A.: Ha valaki, hát én tudom, milyen nehéz szinte a nulláról újraépíteni egy pártot. Bajnai Gordon most egy teljesen új párt felépítésébe kezdett, nagy fába vágta a fejszéjét. Értem, hogy meg akarják különböztetni magukat a már meglévőktől. Van olyan szavazói kör, melyet a szocialista párt nem tud elérni, de egy új liberális párt talán igen. Ha az MSZP szavazóira hajtanának, akkor az senkinek nem lenne jó, hiszen a meglévő tortát osztanánk újra. Innen nézve akár azt is mondhatjuk, hogy az új párt szervezése a majdani szövetségkötés irányába mutat.

Mesterházy Attila
©

Nekünk sikerült a párt újjáépítése: a biztos szavazók körében 17-ről 32 százalékára tornáztuk fel a támogatottságunkat, több mint 1,3 millió szavazónk van. Megőriztük az országos infrastruktúránkat: szinte minden 5 ezer fő fölötti településen van irodánk, több tízezer aktivista segíti a munkánkat. Az elmúlt nyolc hónapban folyamatosan növelni tudtuk a támogatásunkat és a további növekedési esélyeink sem rosszak. Tehát türelmesnek és megértőnek kell lennünk az új szervezetekkel. Azt kívánom, hogy Bajnaiéknak is sikerüljön az, ami nekünk, mert a demokratikus ellenzéki oldalnak ez az érdeke.

hvg.hu: Azért Bajnai a hétvégén úgy pozicionálta magát, mint az egyesült ellenzék első számú vezetője.

M. A.: Idő előtti kérdés a miniszterelnök-jelölésről beszélni.

hvg.hu: Mikorra teszi a szövetségkötés időpontját?

M. A.: Nekünk ebben világos menetrendünk van. 2013 végére derül ki, hogy a szövetségben ki milyen súllyal és milyen szerepben fog részt venni. Addig mindenkinek dolgoznia kell, szavazókat kell gyűjteni. A szavazó ugyanis nem a fán terem, terepre kell járni, meg kell győzni őket, hogy méltók vagyunk a bizalmukra. Azért van szükség az ellenzéki tárgyalásokra, mert még egyszer nem követhetjük el azt a hibát – amit 2006-ban elkövettünk, vagy amit Orbán tett 2010-ben –, hogy nem mondjuk meg a választóknak, mit szeretnék tenni kormányra kerülésünk esetén. Nem lehet más a választási programunk, mint a kormányprogram. Szinte minden fontos területre – a gazdaságtól az oktatáson keresztül az agráriumig – már van kidolgozott programunk, amit a tárgyalásokon kitettünk az asztalra. De ebből sem csinálunk hiúsági kérdést, mindenről készek vagyunk egyeztetni. Egyébként azt tapasztaltjuk, hogy nagyon jó javaslatok érkeznek az egyeztetésen részt vevő pártoktól, illetve a több tucat abba bekapcsolódott civil szervezettől is. A személyi kérdéseket csakis a szakmai egyeztető folyamat végén lehet megválaszolni.

hvg.hu: Már több szocialista politikustól is hallottuk, hogy előválasztás révén akarják eldönteni, ki legyen a miniszterelnök-jelölt. Vállalna egy ilyen megmérettetést?

M. A.: Higgye el, két ilyen nehéz év után a szocialista párt élén, nincs olyan kihívás, amitől megijednék…

hvg.hu: Hogyan fog eldőlni, ki vezeti a listát?

M. A.: Mi azt mondtuk, a tartalmi kérdések megvitatása után egyezzünk meg, hogy a 106 körzet közül hol állítunk közös jelölteket, állítsuk össze a közös listát, amit természetesen egy közös miniszterelnök-jelölt vezethet. Figyelembe véve ezt a menetrendet, a kormányfőjelölt megnevezésétől még messze vagyunk.

hvg.hu: Jól értjük, hogy kizárja az előválasztást?

M. A.: Egyértelműen fogalmaztam. Egyszerűen ma még nem tartunk ott. Amúgy lehet, hogy 2013 végére a válasz magától értetődő lesz.

Bajnai és Mesterházy egy 2010-es rendezvényen - barátok vagy vetélytársak?
©

hvg.hu: Nemcsak a szakpolitikai egyeztetésekről távol maradó Együtt, hanem az MSZP által a tárgyalóasztalhoz invitált Gyurcsány is üzenget önöknek. Legutóbb „zavaros fejűnek” és „gyávának” nevezte a szocialistákat.

M. A.: Már rég megtanultam, hogy a politikában a sértődöttség luxus.

hvg.hu: Hogyan döntötték el, hogy kiket hívnak meg az ellenzéki tárgyalóasztalhoz?

M. A.: A lehető legszélesebb kört akartuk megszólítani. Ez alapján formáltuk ki a csatlakozás feltételeit is.

hvg.hu: Miért pont Schmuck Andort hívták meg?

M. A.: Nem Schmuck Andort hívtuk meg, hanem a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot.

hvg.hu: Akkor miért pont az MSZDP-t, miért nem például Seres Máriát, akinek mozgalma 2010-ben több mint 40 ezerrel kapott több szavazatot, mint Schmuck pártja?

M. A.: Az elmúlt időszakban az ország szempontjából fontos szakpolitikai kérdésekben véleményt formáló politikai aktorokat hívtuk meg. De az egyeztetésekhez bárki csatlakozhat.

hvg.hu: Azt azért ön is érzi, hogy Horn Gyulától a Tisztelet Társaságán és az MDF-en keresztül az MSZP-ig érdekes pályát befutó Schmuck furcsa választás?

M. A.: Minden pártból tudnék mondani olyan politikust, aki megosztja a közvéleményt. De ettől még nem becsülöm le az adott pártot és személyeket. Ha egyszer azt mondjuk, hogy szövetségi politikára, együttműködésre van szükség az Orbán-rendszer leváltására, akkor nem állhatunk neki a potenciális szövetségeseket, vagy azok politikusait minősítgetni. Főleg, ha ezek a szervezetek egyébként megfelelnek azoknak a paramétereknek, amelyeket előzetesen megfogalmaztunk. Szerintem nincsenek első- és másodrendű demokraták, csak demokraták.

Ellenzéki tárgyalások - az asztalfőn Schmuck Andor
©

hvg.hu: Az ellenzéki összefogás visszatérő kérdése, hogy elszámolt-e a múltjával az MSZP.

M. A.: Amikor tavaly újraválasztottak a párt élén, a kongresszusi beszédemben sorra vettem, mit rontottunk el, mit kellett volna másképpen csinálnunk. Mondjanak nekem még egy politikust a mai Magyarországon, aki nyilvánosan vállalta a felelősséget a szervezete nevében még olyan téves döntésekért is, amelyeket nem ő hozott meg. Az MSZP a maga számvetését elvégezte.

hvg.hu: Pár héttel azután, hogy Kolozsváron bocsánatot kértek a külhoni magyaroktól, az elnökségük egyik tagja, Szanyi Tibor megint kiadósat románozott egy gyulai tüntetésen.

M. A.: Szanyi beszédét a jobboldali sajtó torzította el.

hvg.hu: Ott voltunk a gyulai tüntetésen, jól hallottuk, amikor Szanyi azt mondta, a Békemenet tüntetőit a határon túlról szedték össze. Még ha így is volt, nem értjük, miért jelent ez problémát.

M. A.: Tibor azt mondta, hallotta, hogy a tömegben vannak románul beszélő emberek. Azt kifogásolta, hogy a tömeg növelése érdekében már romániai románokat is „importálnak”. Ettől függetlenül úgy gondolom, nem volt helyes így fogalmazni, mert félreérthető volt és lehetőséget ad a Fidesznek arra, hogy a lényegről elterelje a figyelmet. Arról, hogy milyen rosszul kormányoznak.

hvg.hu: Most kezdett országjárásba, miért nem ön ment a gyulai tüntetésre?

M. A.: Mert akkor éppen hivatalos külföldi úton voltam, utána pedig évadnyitó frakcióülésünk volt Baranyában. De az én országjárásom egyébként sem erről szól, hanem arról, hogy meghallgassam az embereket és elmondjam, hogy mi mit javaslunk megoldásként.

hvg.hu: A Fidesz frakcióülésére szervezett tüntetésen alig 100 ember gyűlt össze. Miért nem tudnak még mindig jelentősebb tömegeket megmozgatni?

M. A.: Inkább 500 emberről beszélhetünk.

Ellenzéki tüntetők Gyulán - hányan voltak?
©

hvg.hu: Egy kisebb teret sem tudtak megtölteni, ráadásul alig láttunk MSZP-s jelvényeket.

M. A.: Nem a szám a lényeg, hanem a figyelemfelhívás. Ezt a célunkat elértük. A helyi MSZP szervezte a tüntetést, ott élő emberekkel. Mi nem buszoztattunk az ország másik végéből „fizetett forradalmárokat”. Amúgy meg, ha az elmúlt 23 évben az lett volna a mérvadó, hogy ki hány embert tud utcára vinni, akkor Csurka Istvánnak kormányra kellett volna kerülnie: emlékezzünk, hányszor töltötte meg a Hősök terét, aztán a parlamenti küszöböt sem érte el a MIÉP, mert annyi szavazójuk volt, ahányat utcára vittek. Most sem az utcai számháborúban fog eldőlni a választás.

hvg.hu: A saját tábor önbizalmának nem tenne jót egy nagyszabású tömegdemonstráció?

M. A.: Március 9-én lesz egy ilyen országértékelő rendezvényünk Magyarország legnagyobb sportarénájában, Budapesten.

hvg.hu: Személyi állományában megújult a párt? Mert az ellenzéki tárgyalóasztalnál rendszerint azok az „öregek” ülnek, akiket tavaly még ön kért meg, hogy lépjenek hátrébb?

M. A.: Ez nem igaz. Minden egyes delegációban vannak tapasztalt politikusok és fiatal szakemberek. Sajnos a médiában kevés lehetőségünk van az új arcok bemutatására. De a szakértelem nem attól függ, hogy ki hány percet szerepel a médiában.

hvg.hu: Játsszunk el a gondolattal: most zárultak a választások, győzött az MSZP, ön a miniszterelnök. Kit választana pénzügyminiszternek a fiatalok közül?

M. A.: Nem az életkoron van a hangsúly.

hvg.hu: Ki lenne az?

M. A.: Több alkalmas ember is van. De ahogy a miniszterelnök-jelölt megnevezése is korai, úgy felelőtlenség lenne ma miniszteri székeket osztogatni.

hvg.hu: A hétvégi írásában ön is beszállt a rezsicsökkentési ígéretversenybe, 40-60 százalékos csökkentést kilátásba helyezve. Azt ígérte, egy hónapon belül be is mutatják az erre vonatkozó programjukat. Mégis hogyan lehet összehozni egy ilyen drasztikus csökkentést?

M. A.: Szemben a Fidesszel, mi nem az árszabályozásban látjuk a hatékony megoldást. Ugyanis Magyarország kormányának vajmi kevés ráhatása van a világpiaci folyamatok alakulására. Ezért mi olyan megoldást javasolunk, amely kizárólag a magyar kormány akaratától függ. Fogyasztói oldalról a szigeteléssel, a nyílászárók cseréjével, fűtéskorszerűsítéssel, az egyedi mérőórák üzembe helyezésével, energiatakarékos háztartási gépekkel lehet leszorítani a rezsiköltségeket. Szolgáltatói oldalról a már meglévő rendszerek korszerűsítésével, környezetkímélő erőművek építésével, megújuló energiaforrások előnyben részesítésével lehet jelentős eredményeket elérni. Mindezzel nemcsak a rezsiköltségeket, hanem az ország energiafüggőségét is lehetne csökkenteni, sőt a fejlesztések munkahelyeket is létesítenének. Erre ott vannak a CO-kvótából befolyó pénzek, az uniós támogatások, amelyeket ki kell egészíteni kedvezményes, állami támogatású hitelekkel. Ha nem is egy évről a másikra, de ez az országos program viszonylag rövid idő alatt akár 30-50 százalékos tartós árcsökkenést eredményez. Ráadásul ez a rezsicsökkentési program fenntartható, a Fideszé pedig nem az.

hvg.hu: Csak nem az LMP szavazóira pályáznak a zöld fordulat meghirdetésével?

M. A.: 2011 júniusában jelent meg az erről szóló cikkem a Népszabadságban. Zöld fordulatot! volt a címe. Ez a folyamat nem ma kezdődött az MSZP-ben.

hvg.hu: Az LMP-től az Együtt 2014-ig mindenki középről akar választást nyerni. Az MSZP is erre készül, vagy a centrumban mutatkozó tülekedés helyett kihúzódik balra?

M. A.: Bármilyen furán hangzik, Magyarországon eddig csak balról nyertek választást. Ez vonatkozik a Fidesz 1998-as és 2010-es győzelmére is: a Fidesz balról előzte az MSZP-t. Ráadásul válság idején az emberek szociális biztonságra vágynak, így a baloldali politikára nagyobb az igény, mint valaha.

Mesterházy a parlamentben - lesz ígéretlicit a kampányban?
©

hvg.hu: Ez azt jelenti, hogy ismét az ígérgetési licit jellemzi majd a kampányt?

M. A.: Mi ígéretlicitben biztosan nem fogunk részt venni. Olvassa el a gazdasági programunkat. Egyébként az igazi baloldali politika nem egyenlő az osztogatással. Mi megtanultuk, hogy az olyan típusú irreális kampányígéretekre, mint a 14. havi nyugdíj, vagy a 400 százalékos béremelés nem érdemes kampányt építeni, mert kormányra kerülve csúnyán visszaüt. És szerintem nem is erre vágynak az emberek, ők is megtanulták 2006-ban és 2010-ben, hogy nem érdemes a csodára vagy messiásra várni, sajnos nem fog egyik napról a másikra eljönni a Kánaán. Reális és finanszírozható megoldások kellenek. Mi csakis olyat fogunk ígérni, amiről tudjuk, hogy megvalósítható és kormányra kerülve meg is valósítjuk.

hvg.hu: A rezsicsökkentés azért már mutatja az irányt. Mit mond majd az MSZP ezekre az intézkedésekre? Folyamatosan azt hangoztatják majd, hogy a Fidesz hazudik? Elég lesz ez a győzelemhez?

M. A.: Ha kiengedik Magyarországot Brüsszelben a túlzottdeficit-eljárás alól, félő, hogy a kormány osztogatásba kezd „utánam a vízözön” alapon. Arra számítanak, így nyerhetnek, és majd megoldják valahogy, ha nem, akkor oldja meg az, aki kormányon lesz. Ezt csinálták 2002-ben is. Csakhogy az emberek látni fogják, hogy ez csak szavazatvásárlásról szól, aminek az árát később megint ők fizetik meg. Amúgy a Fidesz tényleg hazudik. De ahhoz, hogy választást nyerjünk és utána jól tudjunk kormányozni, a kritikán túl alternatívára is szükség van. Ezért kezdtünk már tavaly programjaink kidolgozásába és ezért tárgyalunk mindazokkal, akik az Orbán-rendszer leváltásában érdekeltek.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
MTI Itthon

Mesterházy: év végére egyértelmű lesz, hogy veszítenek Orbánék 2014-ben

Mesterházy Attila szerint az MSZP mára visszanyerte váltópárti helyzetét, és év végére az is egyértelmű lesz, hogy a Fidesz elveszíti a 2014-es választást. A szocialista párt elnöke az MTI-nek adott interjúban beszélt arról is, hogy a közjogi kérdéseken túl a gazdasági és a szociális válság leküzdésének módjáról mielőbb egyezségre kell jutnia az ellenzéknek. A pártelnök azt várja, hogy a baloldalon 2013 végére megállapodnak a közös jelöltállításról, és csak ezután döntenek a miniszterelnök-jelölt személyéről.

MTI Gazdaság

Mesterházy: Orbán úgy beszél, mintha másik országban élne

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor miniszterelnök úgy beszélt Brüsszelben, mintha nem Magyarországon, hanem egy másik országban élne. Az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán azt mondta: szerinte a kormányfő osztogatásba kezd, ha megszűnik az ország elleni túlzottdeficit-eljárás.

MTI Itthon

Mesterházy a Wall Street Journalnek: lesz szövetség Bajnaival

"A jogállam helyreállítása a legfontosabb" - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadásának hétfői számában megjelent nyilatkozatában. A szocialista pártvezető az interjúban kijelentette: csaknem száz százalékos esélyt lát arra, hogy pártja szövetséget fog kötni a választásokra a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014-gyel, amely - mint a lap írta - párttá szerveződik.

MTI Világ

Nem mindenki örült Mesterházynak Kolozsváron

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni arra a rendezvényre Kolozsváron, ahol az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját. Mesterházy meghívása ellen Tőkés László is szót emelt.

Orbán idehaza máris sunyi brüsszeli bürokratákról beszél

Orbán idehaza máris sunyi brüsszeli bürokratákról beszél

Budapesten is magát adta a horvát elnök - szurkolókkal szelfizett a Gozsduban

Budapesten is magát adta a horvát elnök - szurkolókkal szelfizett a Gozsduban

Csodatévő Szent Mikrós: fake news a konyhaasztalon (videó)

Csodatévő Szent Mikrós: fake news a konyhaasztalon (videó)

Magyarország–Horvátország - 2-1 - vége

Magyarország–Horvátország - 2-1 - vége

159 ezer nyertes szelvény lett az ötös lottón

159 ezer nyertes szelvény lett az ötös lottón

Készüljön: jöhet a filléres Netflix-előfizetés, 1000 forint se lesz

Készüljön: jöhet a filléres Netflix-előfizetés, 1000 forint se lesz