Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Berlinbe utazik Áder János köztársasági elnök március 11-én és 12-én, ahol Angela Merkel kancellárral, a német államfővel és a berlini kormány külügyminiszterével is találkozik majd - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).
Áder Jánost ünnepélyes keretek között fogadják majd március 11-én a Bellevue palotánál, ahol Joachim Gauckkal, a Németországi Szövetségi Köztársaság elnökével találkozik majd - írta közleményében a KEH.
Ezt követően a magyar államfő sajtótájékoztatót tart a berlini magyar követségen, délután pedig a hohenschönhauseni Stasi-börtön emlékhelyéhez utazik, ahová elkísérik a pilisvörösvári Friedrich Schiller német nemzetiségi gimnázium diákjai is. A látogatás végén Áder János koszorút helyez el a kommunizmus áldozatainak emlékművénél.
Késő délután a köztársasági elnök előtt állampolgársági esküt tesznek a követségen, majd Áder részt vesz és beszédet mond a képviselet március 15-i ünnepségén.
Másnap, március 12-én reggel az államfő megbeszélést tart Guido Westerwelle német külügyminiszterrel a magyar nagykövetségen, majd 10 órakor találkozik Angela Merkel kancellárral a Kancellári Hivatalban. Ezt követően a köztársasági elnök Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével is találkozik.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.