szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elégedett a havazás miatt kialakult kaotikus hóhelyzetben a mentésben részt vevőkkel Pintér Sándor, és a belügyminiszterhez hasonlóan elégedett a hatóságok teljesítményével a katasztrófavédelem vezetője.

Ellentmondásos tájékoztatót tartott az extrém időjárási körülményekről és következményeiről péntek délelőtt Pintér Sándor belügyminiszter és Bakondi György, a katasztrófavédelem vezetője. Ugyanis utóbbi többször határozottan állította "föl voltak készülve" a rendvédelmi szervek az előrelátható rendkívüli helyzetre – a raktári készleteiktől a szállítási kapacitásg. Ehhez képes a belügyiniszter a hvg.hu azon kérdésére, mely szerint a melegőbuszokon sok esetben miért nincs folyadék és élelmiszer, azt mondta, "Ilyen készleteik nem voltak, és már az is öröm, hogy a melegedőbuszok kiérkeztek".

Bakondi szerint januárban hasonló helyzetben sokkal könnyebb volt a mentés, mert akkor az országnak csak egy térségét érintette, most viszont nyolc megyét, így az erőforrásokat meg kellett osztaniuk. Az országos rendőrfőkapitány, Papp Károly a pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt: a rendvédelmi szervek nincsnek könnyű helyzetben, mert sokszor a hókotrók, a lánctalpasok is elakadnak a háromméteres hófalakban. Nem egyszer kézi erővel álltak neki lebontani azt a rendőrök.

"Az időjárással nem vagyok megelégedve, a mentésben részt vevő egységekkel igen" – mondta kérdésre válaszolva a belügyminiszter, aki arról beszélt, hogy elégedetlen az állampogárok viselkedésével is, mert szerinte sokan úgy indultak útnak, hogy tudták, mit kockáztatnak, sok autón nyári gumi volt, és a rossz látási viszonyok közepette is nagy sebességgel közlekedtek.

Szintén bírálta a kamionsofőröket, amikor a sajtó arról kérdezte, miért nem rendeltek el hamarabb kamionstopot. Szerinte ők is gyorsan közlekedtek, illetve felhajtottak a pályára, "holott ismerhették a körülményeket".

"Az anarchiát és a szervezett mentést ne keverjük össze" – mondta a hvg.hu kérdésre Pintér, hogy a tűzoltók miért akadályozzák meg több helyen is az elválasztó szalagkorlát elbontását. (Olvasóink azt jelezték, hogy a rendvédelmi szervek nem engedik át őket a szembejövő, de járható forgalmi sávokra.) A tájékoztató közben érkezett a terembe a hír, hogy a Terrorelhárítás is bevetette harci járműveit az M1-en rekedtek mentésére.

Pintér azt mondta, az állampolgárok öntörvényűen ne bontsák el a korlátot, mert ez veszélyezteti a forgalmat, könnyen baleseteket okozhat. Arra a kérdésre, hogy miért nem figyelt jobban az előrejelzésre a rendvédelem, azt mondta: "a meteorológusokat kell megkérdezni, miért lett ilyen az időjárás".

Papp Károly bejelentette: folyamatosan vágják át a szalagkorlátokat, és nem csak ma kezdték el ezt, Pintér pedig állította, egész éjjel dolgoztak, de a 100 kilométeres szél miatt folyamatosan újraképződnek a hófalak. Bakondi György mindehhez hozzátette: az elzárt településeken a mentést, ellátást nehezíti, hogy a nagy szél miatt a helikopterek sem tudnak felszállni.

A belügyminiszter arról beszélt: csütörtökön összehívták az operatív törzset, riadót rendeltek el a rendőrségnél, katasztrófavédelemnél, illetve igénybe vették a honvédség lánctalpas egységeit. Bakondi arról beszélt, hogy "számos határozott lépést tettek".

A katasztrófavédelem vezetőjének összesítése szerint a rendkívüli időjárás miatt 238 olyan hóátfúvás történt, ami beavatkozást igényelt. Jelenleg 57 településen több mint 13 ezer ember rekedt a hó fogságába, 100 közút, öt vasútvonal járhatatlan, egy kikötő használhatatlan. Azt mondta, 5400 gépjármű akadt el, 18 került hosszabb ideig a hó fogságába, 130 településen van gond van az áramellátással, ezért a katasztrófavédelem 40 aggregátort biztosított Szabolcs megyének. Bakondi elmondta, 227 melegedőhelyiséget nyitottak meg és egyeztetnek a mobilszolgáltatókkal, hogy sms-ben értesíthessék az autóban ülőket. Ausztriából hókotrók érkeztek. Az országban 20 melegedőbusz indult az utakra, négy hóeke felvezetésével.

Papp Károly arról számolt be, hogy az elmúlt órákban három halálos baleset volt, ebből kettő a rendkívüli időjárás miatt. 19 súlyos, 57 könnyű sérülésről tudnak, és 300 olyan baleset volt, ahol csak anyagi kár keletkezett. A főkapitány szerint a 10 órás jelentésük még mindig 1400 elakadt járműről szólt. Egyben figyelmeztetett arra, hogy a rendőrség korlátozza az elzárt települések elhagyását, illetve felülvigyázza azokat az útszakaszokat, ahol elhagyott autók vannak. Jelenleg is folyik 1300 liter benzin és ugyanennyi gázolaj kiszállítása az elakadt autókhoz.

Azzal a győri lakossal "aki hólapátolás közben meghúzta a hátát, innen is szolidaritást vállalok, mert én is hátfájásos vagyok" – mondta a sajtótájákoztatón Szócska Mikós egészségügyi államtitkár, aki arról számolt be, hogy csak egy olyan esetről tudnak, amikor egy szülő nő "kalandos úton jutott el a kórházba". Szerinte a kórházak feltöltötték a vérkészleteket, ezzel nem lesz gond, nehézséget legfeljebb a dialízisre igyekvők kórházba juttatása jelenthet, de a mentőszolgálat igyekszik megtenni mindent az ügyben. Bejelentette: akik már eljutottak oda, azokat bent tartják.

Hatósági tanácsok

Szócska figyelmeztetett arra, hogy ne alkohollal melegítsék a szervezetüket az emberek, mert az kihűléshez vezethet, azok pedig, akik a hó fogságában rekedtek, "egymást is melegítsék".

Pintér arról beszélt, hogy önkényesen senki se bontsa el a szalagkorlátokat, várják meg a rendvédelmi egységeket.

Bakondi pedig arra figyelmeztetett, hogy még téli felszereléssel se induljanak útnak az emberek. Szerinte, ha a hó fogságába rekedt valaki, ne hagyja el az autót, ha kifogyott a üzemanyaguk, akkor lehetőleg üljenek át egy másik járműbe.

Pintér beszélt arról is, hogy a rendvédelmi szervek óráról órára tájékoztatást adnak a helyzetről, amit a sajtóban és a police.hu-n lehet nyomon követni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!