Még néhány út járhatatlan

Győr-Moson-Sopron megyében kettő, Fejérben egy út járhatatlan még.

  • MTI MTI
Még néhány út járhatatlan

Minden főút járható és már csak két járhatatlan mellékút van Győr-Moson-Sopron megyében – tájékoztatta a megyei rendőrkapitányság vasárnap az MTI-t. Közleményük szerint a 8223-as út Pér és Győrság között, valamint a 8218-es út Lázi és a megyehatár között járhatatlan.

A főutak és a mellékutak burkolatán száraz és jégbordás szakaszok váltják egymást. Az M1-es autópályán a forgalom mindkét pályatesten halad.

Fejér megyében jelenleg egyetlen olyan útszakasz van, ami járhatatlan, a 6209-es számú út Sárkeresztúr és Sárosd közötti szakasza van lezárva – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel. Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint a közútkezelő gépei folyamatosan dolgoznak, várhatóan délig megtisztítják az utat a hótól.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.