Balog a hallgatói szerződések ügyében köthet ma megállapodást

Ülés tart ma Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hivatalában a Felsőoktatási Kerekasztal. A tanácskozáson a felek várhatóan részmegállapodást írnak alá az állami ösztöndíjak feltételeiről.

  • MTI MTI
Balog a hallgatói szerződések ügyében köthet ma megállapodást

A hallgatói szerződések kérdésével foglalkozó munkacsoport múlt héten azt javasolta, hogy az állami ösztöndíjas hallgatóknak a végzés után húsz éven belül kelljen ledolgozniuk tanulmányi idejüket. Az emberi erőforrások minisztere pénteken ilyen tartalmú módosító indítványt nyújtott be a parlamentnek. 

A nemzeti felsőoktatási törvény megváltoztatását célzó, az Országgyűlés honlapján közzétett javaslat szerint a korábbi hallgatói ösztöndíjszerződés-kötési kötelezettség a Felsőoktatási Kerekasztal keretében folytatott egyeztetések eredményeként megváltozik. Az ösztöndíj és a vállalt kötelezettség arányban áll egymással - olvasható a dokumentumban.

A javaslat alapján állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre besorolt jelentkező a beiratkozáskor nyilatkozik a képzés feltételeinek vállalásáról.