szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elfogadta a parlament kedden a köznevelési törvény módosítását. Ennek alapján az iskolák húsz százalékkal eltérhetnek a jogszabályban meghatározott, 27 fős maximális osztálylétszámtól.

Michl József (KDNP) javaslatát 223 igen szavazattal, 14 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett hagyták jóvá. A kormánypártok mellett a Jobbik is megszavazta, a jelenlévő szocialista politikusok nemmel voksoltak. A törvénybe az oktatási bizottság javaslatára az is bekerült, hogy ha a mindennapos testnevelés feltételei nem adottak, akkor hetente egyszer legfeljebb két testnevelésórát összevonva lehet megtartani. 

A változások között szerepel, hogy ha az iskola nem tudja megfelelő szakképzettségű pedagógussal megszervezni a mindennapos testnevelést, akkor a 2019/2020-as tanév kezdetéig alkalmazható az is, aki felsőfokú végzettséggel és sportoktatói vagy -edzői szakképzettséggel rendelkezik. 

A törvénymódosítás értelmében az óvodák és az iskolák - a fenntartó engedélyével - húsz százalékkal eltérhetnek a törvényben meghatározott maximális osztálylétszámtól. Az általános iskolákban így 27 helyett legfeljebb 32 fős osztályok indulhatnak.

Korábban a fideszes Cseresnyés Péter arról nyújtott be módosító javaslatot, hogy az iskolák 25 százalékkal térhessenek el a maximális osztálylétszámtól, mivel szeptemberben hozzávetőleg negyedével több gyerek lép be a közoktatásba, mint tavaly. Ezt az indítványt azonban elvetették. Változás az is, hogy az egyházi fenntartású iskolákban - bizonyos feltételek mellett - az etika tantárgyat a hittan válthatja ki. 

A módosítás a hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamára is kiterjeszti az erkölcstan oktatásával kapcsolatos szabályokat, megalapozva, hogy ezek megfelelő évfolyamain is választható legyen az egyház által szervezett hit- és erkölcstan óra. 

A szabályozás szétválasztja az erkölcstan helyett választható hit- és erkölcstan oktatás, valamint a szabadon választott hitoktatás szabályait. Egyértelműsíti, hogy azokban az iskolákban és évfolyamokon is biztosítani kell a fakultatív hitoktatás lehetőségét, ahol az erkölcstan nem váltható ki hit- és erkölcstanoktatással. 

A törvény értelmében az oktatásért felelős miniszter dönt az állam által fenntartott köznevelési intézmény létesítéséről, átszervezéséről, megszüntetéséről, tevékenységi körének módosításáról, erről a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ saját hatáskörében nem határozhat. Törölték egyúttal a jogszabályból az átszervezésekre vonatkozó július végi határidőt.

Kikerült viszont az előterjesztésből - a fideszes Kucsák László és az LMP-hez tartozó független Osztolykán Ágnes kezdeményezésére - az, hogy az iskolákban minden tanítási napon biztosítani kell a tanulók felügyeletét, étkeztetését, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekek egésznapos felügyeletét. Az ellenzéki képviselő szerint ez a rendelkezés csak a pedagógusok sztrájkjogának további korlátozására lett volna jó, és a kormánypárti politikus is azzal érvelt, hogy a javaslat nem egyezteti össze a tanuláshoz fűződő jogot a sztrájkjoggal. A változtatás rögzíti, hogy a szakképző iskolák május 20-ig végzik el szakmai programjuk felülvizsgálatát. A határidő kitolását azzal indokolták, hogy a szakképzési kerettantervek még nem készültek el.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Ingyen színezőt tett közzé az Adobe, hogy könnyebb legyen elviselni a karantént

Ingyen színezőt tett közzé az Adobe, hogy könnyebb legyen elviselni a karantént

Nyár végére elkészül a spanyolnátha idején játszódó magyar horror

Nyár végére elkészül a spanyolnátha idején játszódó magyar horror

Magyar egyetemisták 24 óra alatt készítették el a csodaszemüveget, ami segíthet az egészségügyi dolgozóknak

Magyar egyetemisták 24 óra alatt készítették el a csodaszemüveget, ami segíthet az egészségügyi dolgozóknak