Előzetesben maradnak az izsáki rendőrök

Kilencven nappal meghosszabbította az előzetes letartóztatását csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróság annak a két, azóta leszerelt rendőrnek, aki a gyanú szerint annyira megvert egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú férfit, hogy belehalt a sérüléseibe.

  • MTI MTI
Előzetesben maradnak az izsáki rendőrök

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az MTI-nek elmondta: a bíróság úgy ítélte meg, hogy a két férfi megalapozottan gyanúsítható a kényszervallatás, valamint a halált okozó testi sértés elkövetésével. A nyomozási bíró az elé tárt jegyzőkönyvek alapján döntött az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról. A határozat ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezhetnek.

A fellebbezésről az MTI még nem tudott információt szerezni, így egyelőre nem tudni, hogy a nyomozási bíró határozata jogerőre emelkedett-e. 

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte, hogy a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség kezdeményezte a két rendőr előzetes letartóztatásának a meghosszabbítását. A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség az ügyben kényszervallatás és halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást.

A Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án délután szolgálatukat teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek egy 47 éves férfivel szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről este tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont személy elhunyt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.