szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Átszakadt a gát szerdán a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem 200 hektárt – mondta Sipos Sándor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki igazgatója. Az ár lakott területet nem veszélyeztet.

Az igazgató szerint csak az erdőállományban okozhat kárt a gátszakadás, ingatlan, gép, műszaki eszköz nem kerülhet veszélybe. A szigeten lévő vadállomány legnagyobb része a 8 kilométer hosszú gátrendszerre, valamint a mesterséges vadmentő dombokra menekült, ahol átvészelheti a vízbetörést – tette hozzá.

Az állatoknak korábban takarmányt készleteztek be, és folyamatosan gondoskodnak a gátakon rekedt vadak etetéséről is.

A gemenci erdőgazdasághoz 15-18 ezer hektár tartozik, ennek legnagyobb része a Duna 850 centimétert meghaladó vízmagassága felett már víz alá került.

Sipos Sándor kiemelte: a rekordvízmagasság miatt nem lehetett megvédeni a szigetet, mert a nyárigát-rendszert nem csak magasítani kellene, hanem jelentősen szélesíteni is.

A gazdaság a Duna ártéri területén egy 300 hektár nagyságú szigetet még véd, remény van arra, hogy sikeresen – mondta.

A katasztrófavédelem szerint Bajánál szerda délelőtt 10 órakor 990 centiméteres vízmagasságot mértek, a Duna nemsokára itt is tetőzhet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!