Tapsol a Jobbik az Ab Biszku-döntésének

A Jobbik örömmel fogadta, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntést hozott a Biszku Béla elleni pert érintő ügyben.

  • MTI MTI
Tapsol a Jobbik az Ab Biszku-döntésének

Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője szerdai közleményében emlékeztet arra, hogy azért tett feljelentést az egykori magas beosztású MSZMP-politikus és belügyminiszter ellen, mert nyilvánosan tagadta a kommunizmus bűneit.

A Biszku-per bírája 2011 februárjában azért függesztette fel az egykori kommunista belügyminiszter elleni eljárást, mert szerinte alkotmányellenes volt az a törvény, amely alapján ítéletet kellett volna hoznia.

Az Ab kedden közzétett határozata értelmében azonban nem alaptörvény-ellenes a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek tagadását tiltó büntető törvénykönyvi tényállás – idézte fel a döntést Szilágyi György, hozzátéve, hogy a per lefolytatásának így nem lehet akadálya.

A politikus a közleményben elfogadhatatlannak tartotta, hogy "egy olyan ember, aki szerint '56 ellenforradalom volt, és aki jogszerűnek ítélte a szabadságharc utáni megtorlásokat, köztük a halálos ítéleteket, továbbra is szabadon éljen az adófizetők pénzéből biztosított luxusnyugdíjából, amit a Fidesz a mai napig nem vont meg" tőle.

A képviselő bízik abban, hogy a Jobbik által több mint egy éve tett másik, felbujtóként elkövetett emberölés, kényszervallatás, jogellenes fogva tartás és hazaárulás gyanúja miatt tett feljelentés is eljut a vádemelés szakaszába.

Szerinte ezeknek az ügyeknek olyan eredményt kell hozniuk, hogy Biszku Béla börtönbe kerüljön, "így némi igazságot szolgáltathatunk annak a több százezer magyar családnak, akik a kommunizmus szörnyűségeinek áldozatai lettek Magyarországon".

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.