Sicratman „Buzi-e vagy?” című számára mozgott az erotikus tánc előadója a Budapest Pride vasárnapi megnyitóján, és egymás után dobálta le a ruháit. A műsort látta Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt–PM Szövetség vezetője is, aki az xnews.hu-nak azt mondta, hogy pont ilyen show-t még nem látott, és kicsit távol állnak tőle a nagyon explicit szexuális nyilvános fellépések, függetlenül attól, milyen kontextusban mutatják be őket. A Sicratman-számmal kísérve ugyanakkor alkalomhoz illő volt a műsor – jegyezte meg.
Bajnai Gordon elmondta azt is: azért ment el az eseményre, mert szeretné kifejezni a szolidaritását ő is. Azt szeretné, ha Magyarország olyan ország lenne, ahol nem kell félnie senkinek azért, amilyen, és azt is szeretné, ha mindenki érezné, hogy nem lehet a társadalmat leszeletelni, és ellenséget csinálni.
A rendezvényen ott volt Bajnai Gordon mellett Svédország, Finnország és Belgium budapesti nagykövete is, valamint Szél Bernadett és Schiffer András, az LMP társelnöke, Juhász Péter, az Együtt–PM társelnöke, a Milla Egyesület elnöke. A Demokratikus Koalíció közleményben üdvözölte a vasárnap induló egyhetes Budapest Pride Fesztivált, amelynek rendezvényein képviselőik is részt vesznek.