szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vádemelési javaslatot tesz a rendőrség az ellen az 56 éves kiskunfélegyházi nő ellen, aki több alkalommal biztosítókat akart félrevezetni és így pénzhez jutni.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett kísérletének gyanúja, valamint magánokirat-hamisítás vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen – olvasható a police.hu-n.
 
Az egyik biztosító képviselője tett feljelentést a rendőrségen, miszerint egy 56 éves kiskunfélegyházi nő arról értesítette 2012 februárjában a biztosítótársaságot, hogy a hó súlya miatt beszakadt a háza tetőszerkezete, valamint csőtörés is kialakult az otthonában.

A helyszínre kiérkező kárszakértő megtekintette a bejelentett káreseményeket, és gyanússá vált számára, hogy ugyanezen problémák miatt már járt az ügyfélnél. Kiderült, hogy a házban lakó nő azonos tartalommal már 2010 májusában is jelezett kárigényt.
 
A rendőrség az ügyben gyanúsítottként hallgatta ki a csalást megkísérlő A. Lászlóné helyi lakost.
 
A további nyomozási cselekmények eredményeként az is kiderült, hogy a nő a biztosító kirendeltségén megkérte egy ismerősét, hogy két alkalommal a kárbejelentő lapra írjon alá az ő nevében.
 
A felderítés során felmerült a gyanú, hogy A. Lászlóné korábban is megpróbálta félrevezetni a biztosítót. A nő 2009-ben, azonos tartalommal jelentett be káreseményt egy másik biztosító felé is.
 
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!