Hargitai János közleményében azt írta: a La Torre 2008 Ingatlanfejlesztő Kft. a napokban értesítette a kormányhivatalt, hogy egyetért az ingatlan állapotáról készült igazságügyi és műszaki szakértői véleményekkel, és legkésőbb szerdán megkezdi a hivatal által kötelezően előírt feladatok végrehajtását.A kormánymegbízott utalt rá, hogy a cégnek már korábban előírták az épület őrzését, körbekerítését, magyar és angol nyelvű figyelmeztető táblák elhelyezését, továbbá a magasabb szinten lévő ablakok ideiglenes rögzítését, mert az ingatlan veszélyt jelent környezetére."Az világosan látszik, az ügyben a Baranya Megyei Kormányhivatal határozott és erőteljes fellépése meghozta azt az eredményt, hogy az ingatlan tulajdonosa a jövőben együttműködik a probléma megoldásában" - hangsúlyozta Hargitai János. Hozzátette, a hivatal ellenőrizni fogja az intézkedések végrehajtását.A kormánymegbízott szerint a tulajdonosi nyilatkozat csak az első lépést jelenti a "magasház" ügyének végleges megoldása felé. A szakértői vélemények alapján a kormányhivatal eddig is az épület lebontását tartotta lehetséges jó megoldásnak, és ebben ma már a La Torre is partnernek mutatkozik - olvasható a közleményben.Hargitai János ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az épület bontása "rendkívül megfontolt tervezési, előkészítési és egyeztetési tevékenységet követel meg" a folyamatban szereplő minden résztvevőtől.A Népszabadság augusztus 16-ai számában írt arról, hogy a baranyai kormányhivatal július közepe óta háromszor bírságolta meg a "magasház" gazdáját, mivel nem keríti be és nem őrzi az ingatlant. Az ezzel kapcsolatos döntéseket a ház tulajdonosa nem fellebbezte meg, de a kirótt, összesen 2,5 millió forint bírságot nem fizette ki.A napilap emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor legutóbbi baranyai útján azt ígérte: ha a város visszaszerzi az épületet, akkor az állam átvállalja a bontás költségét. A toronyház tulajdonosa állítólag több tízmillió forint adóelmaradást halmozott fel a várossal szemben, erre hivatkozva Pécs visszaszerezheti az épületet.
Őriztetni fogják az elhanyagolt pécsi magasházat
Tulajdonosa hajlandó bekeríteni és őrizni a több mint két évtizede lakatlan 25 emeletes pécsi "magasházat" - tájékoztatta a Baranya megyei kormánymegbízott szerdán az MTI-t.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium.
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Tűket és szögeket rejtett valaki a gyerekeknek szánt halloweeni cukorkákba Gyömrőn, a rendőrség szemtanúkat keres
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Megjavították, ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja
Ezért nem tudok propagandát írni
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.