"Háromezer halálba kergetett és sok százezer megnyomorított devizahiteles ember nevében hívunk most mindenkit közös megemlékezésre az áldozatokért. A megemlékezéssel kifejezzük, hogy mi is itt vagyunk és még élünk" – ezzel a felhívással hirdette meg a Facebookon a "Gyászmenet az áldozatokért a bűnösökhöz" nevű, péntek délután kezdődő vonulásos tüntetést több devizahiteles szervezet vezetője. A miniszterelnököt védő terrorelhárításnak le kellett zárnia Orbán Viktor házának környékét, mert "a devizások" Csányi Sándor OTP-vezér, valamint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mellett a kormányfő házát is meg akarják látogatni.
A különféle, magukat a devizahitelesek képviselőinek nevező szervezetek az elmúlt hónapokban újabb fokozatra kapcsoltak, mind gyakoribbak a tüntetéseik. Augusztus 20-án komoly figyelmet kapott a Kásler Árpád által vezetett A Haza Nem Eladó Mozgalom, amely több száz fővel „elfoglalta” az Astoriát, és megbénította a járműforgalmat, tiltakozva a kilakoltatások ellen. Az akció miatt tüntetést szervező Kásler ellen másnap rendőrségi eljárás indult. Korábban főleg a Koppány-csoport tüntetéseiről lehetett hallani: a magát radikális otthonvédőként definiáló társaság azzal vált ismertté, hogy fizikailag próbáltak megakadályozni több kilakoltatást, idén nyáron pedig Orbán Viktor háza előtt tüntettek, ahol a rendőrséggel is összecsaptak.
A devizahiteles szervezetek versengésébe időközben beszállt a kormány melletti tüntetéseket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) is. Júliusban a nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a kormány velük fog konzultálni a devizahitelesek ügyében. A hitelek miatt egyébként a CÖF e héten "üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalásért" számos bank ellen feljelentést tett. Úgy tűnik azonban, hogy a CÖF tevékenysége egyelőre nem nyerte el a devizahiteles szervezetek tetszését: az általunk megkérdezett szervezetek azt mondták, nem fogadják el képviselőjükként a CÖF-öt.
A Koppány csoport tüntetése június 25-én
Stiller Ákos
Sok rész egészt győz
A devizahiteles szervezetekre a médiában többnyire szélsőjobboldali csoportokként hivatkoztak, sok helyen felemlegették az olyan szervezetek, mint a Koppány Csoport és az Otthonvédelmi Tanács együttműködését a Jobbikkal. Valójában ennél ellentmondásosabb célokat, ideológiákat képviselnek ezek a szervezetek, amelyek mára egy kisebbfajta szubkultúrát alkotnak, amelyen belül három, egymással hol együttműködő, hol rivalizáló tömb figyelhető meg.
Szorosan együttműködnek az ún. Otthonvédelmi Tanács tagszervezetei: a tanácsot a Koppány Csoport hozta létre, jelenleg tagja a Póka László-féle Nem Adom a Házam Mozgalom, a Radikális Bankellenes Csoport, a Jobbikból kivált Kispesti GYŐZ nevű szervezet, valamint a 2006-os Kossuth téri tüntetések során alakult Rendszerváltó Fórum.
Alkalmilag vállaltak velük partnerséget az ún. Fehér Kéményseprők, akik azonban egy alkalommal ál-otthonvédőknek nevezték a koppányosokat és elhatárolódtak tőlük. Utóbbi csoport működött talán legszorosabban együtt a radikális jobboldallal: vezetőjük, Dabasi Tamás egy alkalommal a Magyar Nemzeti Gárda tagjai előtt tartott beszédet, máskor a Jövőnk.info nevű vállaltan hungarista portálról idézett. A szervezettel ennek ellenére a Fidesz is felvette a kapcsolatot, amiért később Rogán Antal kényszerült magyarázkodásra: a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője szerint "érthető, ha radikálisan rossz helyzetben lévő embereket radikális hangvételt megütők képviselnek".
A harmadik jelentősebb csoport Kásler Árpád A Haza Nem Eladó nevű mozgalma, amely több egyéb – többnyire szintén Kásler által vezetett – társulással működik együtt, a korábban említett szerveződésekkel azonban viharos a kapcsolata.
Ahol összeér a Jobbik és a Munkáspárt
A Koppány Csoport több vezetője is a Kossuth téri tüntetéseken kezdte politikai pályafutását: Balogh Béla, a csoport elnöke a 2006-os demonstrációk egyik visszatérő szónoka és szervezője volt, csak úgy, mint Tatár József, aki korábban a kuruc.info-n publikálta nézeteit és jelenleg is a Rendszerváltó Fórum tagja. Ennek ellenére a csoport tagadja, hogy szélsőjobboldali elveket vallanának, állításuk szerint szervezeti szinten nem képviselnek semmilyen ideológiát. 2012-ben egyébként részt vettek a Szolidaritás tüntetésén, idén júniusban pedig a kommunista elveket valló Munkáspárttal együtt követelték Szász Károly PSZÁF-elnök lemondását. Nem osztoznak a szélsőjobboldal cigányellenes retorikájában sem, több alkalommal tiltakoztak cigány családok kilakoltatása ellen is, bár azt sérelmezték, hogy nem csatlakozott hozzájuk "több roma".
Ellentmondásos a szervezet viszonya a Jobbikkal is: elsősorban Z. Kárpát Dániel tartotta velük a kapcsolatot, aki a parlamentben több alkalommal felszólalt a devizahitelesek ügyében. Tavaly nyáron Gaudi-Nagy Tamás egy parlamenti látogatást is megszervezett nekik, ahová a csoport a magát „Echelon-tanúnak” és „keresztyén tényfeltárónak” nevező, összesküvés-elméletek gyártásában jeleskedő Molnár F. Árpádot is magával vitte.
Az összeesküvés-elméletek egyébként a Koppány Csoporttól sem állnak távol, hivatalos weboldalukon megjelent írásokban többek között az olvasható: „aztán jöhet a nagyobb terv a világuralom megteremtésére", "nos ezt teszi a cion sok sok évszázada a zsidósággal és a világgal"; "ami a cionnak jó az nekünk és az igazi zsidóknak is rossz". Alapító iratuk szerint pedig „az ország vezetése intézményesített népirtást – genocídium – egészségügyi, szociális, környezeti, gazdasági, kulturális, szellemi, leépítést folytat az ország lakossága ellen”. A hvg.hu e-mailben kereste meg a szervezet elnökét, Balogh Bélát, akitől többek között az szerettük volna megtudni, ma is egyetért-e ezekkel az idézetekkel. A kérdésekre Balogh nem kívánt válaszolni, mert az, hogy rákérdeztünk ezekre az idézetekre, „arra enged következtetni, hogy tudatosan le akarjuk járatni a Koppány Csoportot a cionnal kapcsolatos kérdéseinek megválaszolásával.” A válaszlevél mellé Balogh csatolva küldött egy feltartott középsőujjat ábrázoló képet is.
Tüntetők beszélnek Lévai Anikóval július 4-én
Fülöp Máté
Az igazi koppányosok nyomában
Balogh Béla helyett kérdéseinkre Koczkáné Szücs Márta Zsuzsanna, a Koppány Csoport titkára és alelnöke válaszolt. Szerinte a szervezet legközelebbi partnerei az általuk életre hívott Otthonvédelmi Tanács tagjai, köztük a Radikális Bankellenes Csoport, a Devizahitelesek Mentőöve vagy Nem Adom a Házamat Mozgalom. Szintén a csoport partnere a Koppány Jogsegély, amelyet Tóth Béla vezet, aki bár nem rendelkezik jogász végzettséggel, közvetít az ügyfelek és ügyvédek között. Szücs Márta szerint kevésbé felhőtlen a viszony a Fehér Kéményseprőkkel, akikkel „egy időben voltak vitáik, de most megint van köztük kapcsolat”. A Koppány Csoport tagjai részt vettek Kásler Árpád augusztus 20-i tüntetésén is, ahonnan azonban Szücs Márta állítása szerint egyes civileknek távozniuk kellett. „Szomorúan láttuk, hogyan végződött ez a rendezvény. Káslerék kirekesztenék a civileket, ők bármilyen tárgyalást a kormánnyal csak egyedül folytatnának, ezért Káslert nem tartjuk hitelesnek. Magánemberként viszont a Koppány Csoport tagjai is meg szoktak jelenni a tüntetésein.”
A Koppány Csoport esetleges pártkötődéseiről Szücs Márta azt mondta: a Jobbik-által összehívott Devizaügyi Kerekasztalra eredetileg meghívást kapott minden ellenzéki párt, akik viszont nem jöttek el. „Így nem lesz értelme folytatni a kerekasztalt, mi pártfüggetlenek vagyunk. Úgy nem tudnánk civilként működni, hogy egy-egy párt mellé állunk, arra viszont nyitottak vagyunk, hogy mindegyik politikai erővel tárgyaljunk. Emiatt a Jobbikkal sem folytattunk szorosabb együttműködést.” Bár a Jobbik korábban bejelentette, ősszel közös tüntetést szervez a devizahiteles szervezetekkel, a Koppány Csoport titkára nem tud róla, hogy csatlakoznának egy a párt által szervezett demonstrációhoz. „Szeptember 9-ére valóban tervezünk egy nagy megmozdulást, de egyelőre nem merült fel, hogy ehhez a Jobbik csatlakozzon, vagy beszálljon a szervezésbe” – mondta.
Szücs Márta határozottan cáfolta, hogy a Koppány Csoport radikális jobboldali szervezet lenne: „Módszereinkben radikálisak vagyunk, de a köreikben megtalálható liberális, konzervatív, kommunista és nacionalista is.” Szerinte a félreértés oka az, hogy 2006-ban alakult egy szintén Balogh Béla által vezetett radikális jobboldali szervezet, amely azonban nem azonos a jelenlegi Koppány Csoporttal, amellyel megpróbálják azonosítani a 2012-ben alakult csoportot, A csoport weboldalán olvasható, zsidósággal és cionizmussal kapcsolatos idézetekről, mint mondta, nem értesült, hozzátéve, „elítéljük a rasszizmust és nemre, fajra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül bárkit megsegítünk. Nem képviselünk egy politikai ideológiát, az alapszabályunkban szerepel, hogy amint teljesülnek a céljaink, megszűnnek az általunk felkarolt problémák, feloszlatjuk magunkat.”
Mostanában került be a Koppány Csoport céljai közé az alaptörvény eltörlése is: ezt az Olimpiai parkban tartott beszélgetés után döntötték el, ahol megegyeztek az Egységfront Mozgalommal, hogy támogatják annak törekvéseit. (Az augusztus elején tartott fórumon többek között részt vettek a Hallgatói Hálózat, az Occupy Hungary és a szegény gyerekekek tehetséggondozásával foglalkozó Arany Lilion Alapítvány tagjai.) Az Egységfront aktivistái több kormányellenes tüntetésen is megjelentek, ahol kifejezték, nem tartják érvényesnek a 2010-es alaptörvényt, mert szerintük a kormánynak nem volt meg a felhatalmazása az alkotmányozásra. Az alelnök szerint a céljaik között szerepel, hogy a kilakoltatás előtt állóknak az állam biztosítson egy szociális lakást, hogy „ne az utcára kerüljenek a kilakoltatottak, ahonnan a jelenlegi törvények miatt koldulásért, életvitelszerű hajléktalanságért börtönbe is kerülhetnek”. Szigorítanák a hitelezés feltételeit is, Szücs Márta szerint az ügyfél jövedelmének 33%-ánál nem szabadna magasabb törlesztőrészletet engedélyeznie a hitelezőknek.
„Rövid távon az a célunk, hogy a kormány minket, civileket is bevegyen a devizaügyben folyó tárgyalásokba” – mondta Szűcs Márta. „A CÖF nem képvisel minket, amikor velük tárgyal a kormány, valójában magával beszél.”
Vasak a tűzben
Egyszerre több vasat tart a tűzben Kásler Árpád, A Haza Nem Eladó Mozgalom és a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (BAÉSZ) vezetője. Kásler korábban Gyulán független jelöltként indult a polgármesteri székért, majd tagja lett több nemzeti radikális szervezetnek, köztük a Jézus magyarságát is hirdető Fejér Szövetségnek, a Magyarok Szövetségének, és alelnöke volt a Rendszerváltó Mozgalom Pártnak. A devizahitelekkel az után kezdett foglalkozni, hogy ő maga is érintetté vált az ügyben, az elmúlt években több pert is indított az OTP ellen, amelyek máig nem zárultak le. A Jobbikkal való kapcsolata ellentmondásos, egy alkalommal részt vett egy, a párt által szervezett előadáson, máskor viszont a bankok kiszolgálásával vádolta őket. Káslernek viharos a kapcsolata a Koppány Csoporttal is: többször kifejezte, hogy fölöslegesnek tartja az kilakoltatásokkor kifejtett fizikai ellenállást. Balogh Béláék ezzel szemben szélhámosnak nevezték Káslert és sikkasztással vádolták.
Kásler az OTP elleni perek nyomán indította el A Haza Nem Eladó Mozgalmat, amely már nemcsak a devizahiteleseket képviseli, hanem egy teljes körű alkotmányos-társadalmi reformot tűzött ki célul, fő célja a Szent Koronán alapuló történelmi alkotmány és a Magyar Királyság helyreállítása. Kásler szerint ez számos jelenlegi problémát orvosolna, segítene a devizahitelesek helyzetén és semmissé tenné az idén elfogadott földtörvényt. „Csak 68 éve vagyunk köztársaság, ideje visszaállítani az eredeti államformát, a parlamentáris alkotmányos királyságot alsó- és felsőházzal, ez garantálná, hogy a jelenlegi maffiarendszernek vége legyen. A történelmi alkotmány garantálta, hogy a magyar föld nem lehet a forgalmi tőke része". Egy Budaházy Györgynek adott interjúban Kásler kifejtette azt is, hogy a királyság visszaállítása azért is kívánatos lenne, mert azzal Németország kötelezhető lenne százmillió dollárnak megfelelő összeget fizetni Magyarországnak. Szerinte a második világháború alatt a Magyar Királyság beszállítója volt a Harmadik Birodalomnak, akik ezért a háború után pénzt ígértek, viszont a háború után, a Magyar Népköztársaság kikiáltásával megszűnt a jogfolytonosság, ezért Németország nem volt köteles fizetni. Kásler szerint, ha újjáalakul a királyság, helyreáll jogfolytonosság és visszakövetelhető lesz ez az összeg.
A probléma oka "a vezetők egója"
Fizikai ellenállással és jogi tanácsadással is foglalkozik a Póka László vezette Nem Adom a Házam Mozgalom. Bár a devizahiteles szervezetekre jellemző a rivalizálás, Póka mozgalma egyelőre nem keveredett vitába más szervezetekkel. Szerinte ennek oka, hogy ők nem törekednek vezető szerepre, és bárkivel (személyekkel, pártokkal, civil szervezetekkel) hajlandóak együttműködni, ha úgy látják, egyezik valamelyik céljuk. „A mozgalmat az után indítottuk, hogy a családommal devizahitelt vettünk fel, és nem tudtunk megegyezni a bankkal a visszafizetésről, így a kilakoltatás küszöbére kerültünk. Ekkor felvettük a kapcsolatot devizás szervezetekkel, majd készült az esetünkről egy dokumentumfilm. Ekkor írtuk ki a házunkra, hogy 'nem adjuk a házunkat'. Nem sokkal később megkeresett pár hasonló cipőben járó személy” – mesélte Póka, hogyan alakította meg társaival a mozgalmat
Ítélethirdetésre várva a Kúria előtt
Fülöp Máté
Azt mondta, a szervezetének jelenleg 20-40 aktív tagja van, elsősorban a Koppány Csoport jogsegély-szolgálatával és a Devizahitelesek Mentőöve nevű jogvédő szervezettel működnek együtt. A Nem Adom a Házamat Mozgalom is tagja a Jobbik devizaügyi kerekasztalának, de Póka szerint „nem akarnak a pártnak kampányolni”, bármilyen pártnak a kerekasztalán részt vennének, ha felajánlanák nekik. „Bárkivel együttműködünk, akik hajlandóak támogatni a céljainkat" – mondta.
A hétvégén ott voltak Kásler tüntetésén, részt vettek a Magyarok Országos Gyűlésén (hagyományőrző és ezoterikus programokat kínáló rendezvény – a szerk.). A pártok közül a Munkáspárttal, a Magyar Autonóm Néppárt és a Jobbikkal volt közös rendezvényünk, a Kövér László háza előtt tartott tüntetésen mind a három párt jelvényeit látni lehetett. Póka és mozgalma nem kíván beleszólni a devizahiteles szervezetek vitáiba sem, szerinte a konfliktusokat „a vezetők egója okozza”.