Új buszrendszerrel kísérletezik a BKK

November 4-től kísérleti jelleggel úgynevezett igényalapú buszvonalat indítanak a III. kerületben. Az elmúlt hónapokban társadalmi egyeztetés folyt a buszról.

  • MTI MTI
Új buszrendszerrel kísérletezik a BKK

November 4-től kísérleti jelleggel úgynevezett igényalapú buszvonalat indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a III. kerületi Csillaghegy és Aranyhegy között. Az igényjárat adott időszakon és útvonalon belül akkor és ott közlekedik, ahol az utasok telefonon előre kérik – írta a Magyar Nemzet.

A lap keddi cikke szerint fix fel- és leszállópontokra lehet hívni a jeggyel és bérlettel használható mikrobuszokat. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója szerint ha nem a hivatalos fővárosi tömegközlekedési tarifákkal lehetne utazni rajta, közszolgáltatási taxinak is lehetne nevezni az új iránybuszokat.

A BKK vezérigazgatója a kísérleti jelleggel bevezetendő 219-es autóbuszjáratról elmondta: az elmúlt hónapokban folytatott többütemű társadalmi egyeztetés eredményeként vezetik be a buszjáratot. A mikrobuszok minden nap reggel hat és este tíz óra között a III. kerületi Csillaghegy HÉV-állomástól Aranyhegy térségéig közlekednek majd.

Ha az igénybuszok beválnak, később Budapest más külső területein, a közeli Hármashatárhegyen, a II. kerületi Pesthidegkút és Solymár közötti területek nehezen megközelíthető részén, valamint a pesti oldalon, Rákoscsaba térségében is indulhatnak ilyen járatok – írta az újság.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.