szerző:
hvg.hu

Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter és IMF-főtárgyaló a magyar kormány főlobbistája lett az USA-ban – írta az angol nyelvű politics.hu híroldal egy, az amerikai igazságügyi minisztériumnak benyújtott dokumentum alapján. Fellegi egy másik Amerikában működő, magyar ügyekkel foglalkozó alapítványt is vezet, amely szerint vezetői függetlenek a magyar kormánytól.

A Fellegi Tamás vezette EuroAtlantic Solutions nevű cég konzorciumi megállapodást kötött a washingtoni székhelyű Prime Policy Group nevű társasággal, amelynek az a feladata, hogy "jobban megértesse" az amerikai döntéshozókkal a magyarországi eseményeket, illetve a magyar kormány hazai és nemzetközi politikájának elemeit – írta a politics.hu angol nyelvű híroldal egy, az amerikai igazságügyi tárcának benyújtott dokumentumot idézve.

Az októberi dátummal közzétett dokumentum szerint – amely az EuroAtlantic Solutions és a Prime Policy Group júliusi dátummal ellátott konzorciumi szerződését is tartalmazza – Fellegiék lobbitevékenységet végeznek majd, amely kapcsolatépítésre is kiterjed a kongresszusban, a befektetők, a zsidó közösség és az amerikai magyarok körében.

©

A politics.hu a beszámolójában felidézte, hogy Fellegi egy másik, amerikai ügyekkel foglalkozó alapítványt is vezet. A Hungary Initiatives Foundation (HIF) a magyar kormány által támogatott nonprofit szervezetként működik, amely bemutatkozása szerint semmilyen politikai tevékenységet nem végez, vezetői pedig "személyesen és pénzügyileg" is függetlenek a magyar kormánytól.

Korábban a HVG beszámolt arról, hogy bár a mindennapos politikai reflektorfény az utóbbi időben elkerüli ugyan a volt minisztert, de ez nem jelenti, hogy az Euroatlantic-csoport vezénylése lenne az egyetlen feladata. Az Egyesült Államokban is tanult politikus a vezetője a magyar állam által Washingtonban létrehozott alapítványnak, a The Hungary Initiatives Foundationnek, amely májusban tartotta első kuratóriumi ülését. A Magyarországot a tengerentúlon jobb színben föltüntetni igyekvő, a közhasznú státusért jelenleg folyamodó szervezet két társelnöke April Foley, az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete és George Pataki, New York állam korábbi háromszoros kormányzója. A kuratórium tagja még mások mellett Kurt Volker, az Egyesült Államok korábbi NATO-nagykövete, aki a kilencvenes években katonapolitikai diplomataként Budapesten is szolgált, Katrina Lantos Swett, a néhai Tom Lantos képviselőnek a képviselővé, majd szenátorrá választásért sikertelenül küzdő leánya.

Az alapítvány korábban Friends of Hungary munkacímen futott, utóbb azonban kiderült, hogy ezen a néven Bencsik Dávid, a fővárosi önkormányzat brüsszeli képviseletének vezetője tavaly január óta blogot, illetve kormánybarát közösségi oldalt működtet. „A The Hungary Initiatives Foundationnek és a Facebookon megjelenő Friends of Hungarynek semmi köze nincs egymáshoz és nem is volt soha. Az sajnos tény, hogy egy rövid ideig adminisztratív problémák miatt a Friends of Hungary név egyidejűleg több helyen is előkerült” – magyarázta a hátteret akkor Fellegi. A hivatkozott adminisztratív problémák mégis meglepőek, tekintve, hogy a Fellegi-féle alapítványban a magyar állami tulajdonos képviseletéről szóló fejlesztési miniszteri rendelet is Friends of Hungaryt említ (HVG, 2012. december 8.). Ráadásul a nevet akkor már egy éve használó Bencsik – az úgynevezett Békemenetet szervező Bencsik András újságíró fia – bennfentes a kormányoldalon: mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel alapította például az Új Társadalom Szalon jobboldali értelmiségi műhelyt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kerpel-Fronius: Az előválasztás nehezebb, mint közösen legyőzni Tarlóst

Kerpel-Fronius: Az előválasztás nehezebb, mint közösen legyőzni Tarlóst

Rajmund kölyökkutyákat lopott, majd eladta

Rajmund kölyökkutyákat lopott, majd eladta

Megmérték, mennyire játékos nép a magyar, érdekes eredmények jöttek ki

Megmérték, mennyire játékos nép a magyar, érdekes eredmények jöttek ki

Jöhet a negyedik Mátrix

Jöhet a negyedik Mátrix

Helyén maradhat Andrej Babis cseh kormányfő

Helyén maradhat Andrej Babis cseh kormányfő

Lassan áll le a számítógépe? A Windows lehet az oka, de van megoldás

Lassan áll le a számítógépe? A Windows lehet az oka, de van megoldás