Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Árokba sodródott egy rendőrök elől menekülő autó Kölcsén, a kocsiban hatmillió forint értékű cigaretta volt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Fedor Rita százados elmondta: a járművet a Fehérgyarmathoz közeli településen szerdán akarták ellenőrizni a járőrök, de annak vezetője nem állt meg a jelzésre, hanem nagy sebességgel elhajtott Szatmárcseke irányába.
A határrendészek üldözőbe vették a kocsit, s a település külterületén egy vízelvezető árokban találták meg. A sofőr kiszállt a járműből és megpróbált gyalog elmenekülni, de elfogták.
Az autó utas- és csomagterében közel hatmillió forint értékű, feltehetően csempészett cigaretta volt. A gépkocsit vezető ukrán férfit előállították, majd a lefoglalt cigarettával együtt átadták az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.