Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Visszaszerezte a rendőrség a társadalmi bizalmat – erről beszélt Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Pintér Sándor elmondta, hogy a Tárki felmérése szerint a rendőrség a Magyar Tudományos Akadémia után a második legelfogadottabb testület, ami óriási eredménynek számít.
A miniszter szerint ez annak köszönhető, hogy a 2006-os események után a rendőrök kivetették maguk közül a törvénytelenségeket elkövető társaikat, illetve annak, hogy a kormányváltás új belügyi politikát hozott.
A rendőrség megerősödött 2010 óta, ez az elfogadottság mellett a létszámban is tükröződik, a mai nap 3572 rendőrrel több szolgál, mint négy éve ebben az időszakban – mondta Pintér Sándor.
A belügyminiszter megerősítette, semmiképp sem engedhető meg, hogy az őszödi beszéddel kapcsolatos teljes titkosszolgálati jelentés nyilvános legyen, egyes részeit viszont a közvélemény elé lehet tárni, bár ezekből senki nem tudna meg pontos információkat a történésekről.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.