Tóta W.: A nemfideszes büszkeség napja
Nincs hatalmuk felettünk.
A törökbálinti polgármester szerint a szülők, a szolgáltató és a ő maga is folyamatosan ellenőrzik az étel minőségét a törökbálinti Bálint Márton Általános és Középiskola menzáján. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal átlagosnak minősítette a február 6-án vizsgált menüt. Az ételre sokan panaszkodtak korábban.
Turai István polgármester kedden azt mondta: egészen addig ellenőrzik a menzát, amíg a közbeszerzési eljárásban győztest nem hirdetnek.
A mostani szolgáltató, a Sodexo Magyarország Kft. szerződése lejárt, testületi döntés alapján meghosszabbították a szerződés érvényességét az eredményes közbeszerzés lezárásáig.
Turai István elmondta: ebben az időszakban a jegyző és ő is naponta az iskolában étkeznek, hogy így ellenőrizzék a minőséget, de a szülők is részt vesznek a kontrollban. "A szolgáltatás színvonala jelenleg teljesen elfogadható, az ételek mennyiségben, minőségben, színben, ízben, tartalomban nem kifogásolhatók" – fogalmazott.
Arra kérte a szülőket, hogy javaslataikkal, ötleteikkel vegyenek részt a közbeszerzés kiírásának előkészítésében, a pályázati követelmények kidolgozásában, ami két-három hétig is tarthat.
A polgármester szerint valóban sok gyerek nem eszi meg az ételt, azt mondják, azért, mert nem jó. Alapkövetelmény, hogy az étel minden tekintetben jó legyen, ugyanakkor szerinte azon változtatni kellene, hogy a gyerekek sokat nassolnak ebéd előtt – tette hozzá.
Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott múlt csütörtökön rendelt el soron kívüli vizsgálatot az iskola menzáján, mert sok kifogás érkezett az étel minőségével kapcsolatban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a vizsgálat eredményét a honlapján tette közzé. A Sodexo Magyarország Kft. főzőkonyhájában készült ételeket - egy teljes menüt - a minta alapján összességében átlagosnak minősítették.
Nincs hatalmuk felettünk.
A Tisza Párt elnöke arra kérte a magyar rendőröket, hogy a szombati Pride-on a magyar embereket védjék meg.
Fenntartanák a nyomást Oroszországon és szembemennének Trumppal is.
A magyar választók felhatalmazására hivatkozva futott neki Orbán Viktor a csütörtöki EU-csúcsnak. Kár, hogy a felhatalmazáshoz félrevezető propagandát vetettek be, ahogy az is, az ilyen típusú kampány szembemegy még a saját uniós tagságunkkal is.
Ráadásul az elmúlt évekkel ellentétben a környező országokban is sokkal jobban érdekelte az embereket, hogy mi történik Magyarországon a Pride-dal.
A gépnek Varsóban kellett megszakítania az útját.
A képviselő szerint legalább 250 millió forintot érhet az ingatlan.
Az X-Faktorban befutott Szekér Gergő szerint hazugságvizsgálóra kötötték.