Egymilliárdot adnak civileknek a Nemzeti Együttműködési Alapból

Csaknem egymilliárd forinttal támogatja 1057 civil szervezet programjainak megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap.

  • MTI MTI
Egymilliárdot adnak civileknek a Nemzeti Együttműködési Alapból

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) civil kapcsolatokért felelős államtitkársága közölte: a nyertes pályázók akár már februárban szerződést tudnak kötni, az ehhez szükséges nyomtatványok postázása megkezdődött. 

A több mint négyezer, különböző programok megvalósítására benyújtott érvényes pályázat csaknem negyedét találták támogatásra érdemesnek a döntéshozó kollégiumok. A civil szervezetek átlagosan mintegy 900 ezer forintot használhatnak fel egyebek mellett koncertek, fesztiválok, sportversenyek megvalósítására. Ez jelentős összeg, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a civil szervezetek majdnem fele 500 ezer forintnál kevesebből gazdálkodik évente - tették hozzá.

A lista szerint a legmagasabb támogatást, 2,8-2,8 millió forintot a Dél-Alföldi Régió Vállalkozóinak Fejlődéséért Alapítvány, valamint a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület és a Kőrösök Völgye Natúrpark Egyesület nyerte vásár, szüreti hagyományőrző fesztivál, illetve környezetvédelmi oktatás szervezésére. A legkisebb összeget a majosházi polgárőrség kapta, amely 102 ezer forintot használhat fel egy program megvalósítására.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.