Mit mondjak a Dobse királyrul? bezeg példája ez a gondolatlanságnak
– írta a hadvezér és költő Zrínyi Miklós a XVII. század közepén az 1490-ben trónra lépett II. Ulászlóról, Magyarország királyáról, akinek a fiát, a mohácsi csata után elesett II. Lajost sem kímélte: „Nézzük meg, a mi Lajos királyunkat a szorgalmatlanság hova tette, hogy egy hínáros berekbe kellessék egy királynak veszni.”
Zrínyi kemény kritikát tükröző véleménye a mohácsi csata előtt uralkodó Jagellókról mondhatni közkeletű toposz, már rögtön a csata után megjelent, s tartotta magát a legutóbbi időkig. E szerint az erős és magabiztos Mátyás királyt követő gyengekezű uralkodónak, II. Ulászlónak, majd az ő léha fiának, II. Lajosnak köszönhetően az ország nem készült fel a török támadásra. S mindez a középkori Magyarország függetlenségének elvesztéséhez vezetett.
Az utóbbi években történészek megpróbálják jelentősen árnyalni a képet. Mind a Hunyadiak, János és fia, Mátyás szerepét, mind a Jagellók politikáját.
A XIV. század végén nyilvánvalóvá vált török veszéllyel a magyar uralkodók és politikusok többször próbáltak szembeszállni, jórészt azonban sikertelenül. A törökök lépésről lépésre foglalták el a Balkánt, s közeledtek Magyarország felé.
Mátyás idejére egyvalami kiderült: nyílt csatában a szultán vezette török sereget legyőzni nem lehet. Amikor a magyarok a szultáni sereggel találkoztak – Zsigmond király 1396-ban Nikápolynál, majd Hunyadi János 1444-ben Várnánál és 1448-ban Rigómezőnél –, mindig súlyos vereséget szenvedtek. És figyelmeztető jel volt, hogy Várnánál a Jagelló király, I. Ulászló már ottmaradt a csatatéren.
A népmesék hatására velünk élő igazságos Mátyás király képe erős árnyalásra szorul, már csak azért is, mert Hunyadi Mátyás természetéből fakadóan nem tudott igazságos lenni. Lobbanékony természetű ember volt, aki ha kegyet akart gyakorolni, a semmiből emelt fel embereket és ültetett be a királyság kulcsfontosságú pozícióiba, de ugyanilyen gyorsan visszavett mindent attól, aki magára haragította. Ezen felül túlzottan az ígéreteiben sem lehetett bízni. Hiába fogadta meg több ízben is ünnepélyesen, hogy tartózkodni fog a rendkívüli adók kivetésétől, ezt a vállalását sosem tartotta be, továbbá amikor családtagjainak, különösképp törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak a birtokait kívánta gyarapítani, lelkiismeretfurdalás nélkül kobozta el más híveinek a földjeit.
Ezért a törökökkel szembeni védekezésre az egyik lehetőség az volt, hogy amennyire lehet, támogatni kell a balkáni népeket a törökök elleni küzdelmükben. A magyar királyok ezt megpróbálták, ám a törökök módszeresen, egyenként őrölték fel a balkáni országokat, közeledve a térség akkori egyik hatalmához, Magyarországhoz.
Már 1456-ban elérték Nándorfehérvárt, ám Hunyadi János akkor még fel tudta őket tartóztatni. Ami egyben azt is jelentette, hogy megfelelő, jól megerősített várakkal megállítható lehetett a török támadás. Nándorfehérvár hol magyar, hol szerb kézen volt, 1427-ben került vissza a szerb despotától a magyar királyhoz, s három évtized alatt sikerült annyira megerősíteni, hogy megtorpanásra kényszerítették a szultán seregét. Mátyás király uralkodása idején a törökök felőrölték a balkáni államokat, 1459-ben esett el végleg Szerbia, 1463-ban Bosznia és 1481-ben Hercegovina.
Mátyásnak nem volt elég ereje a törökök rohamával szembeszállni, de valószínűleg az akarat is hiányzott hozzá.
