szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A baleset okozása után megállás nélkül hajtott tovább az autós Sajóbábonyban.

Elütött egy gyereket, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott egy autós vasárnap Sajóbábonyban, a gyerek könnyebb sérülést szenvedett, a sofőrt keresik.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint az úttestre kiszaladó gyereket egy ezüst színű autó ütötte el. Az ügyben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozás. A rendőrség mindazok jelentkezését várja, akik látták a balesetet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!