Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Vélhetően emberi csontmaradványokat, egy koponyát és egy lábszárcsontot találtak kedd reggel Karcag határában, a 4-es főút mellett, a volt Vadvirág helyén, a Mol benzinkút mögötti területen – közölte a szoljon.hu Szolnok megyei híroldal. A rendőrség elkezdte e helyszínelést, szakértők bevonásával vizsgálják a területet.
Feltehetőan emberi koponyát talált a városgondokság 11 közmunkása Karcagnál, a 4-es főút mellett – írta a szoljon.hu.
"Az erdőben és a környékén szemétszedési feladatokat látunk el. Ma kezdtünk, és még a munka megkezdése előtt a dolgozók jelezték, találtak egy koponyát és egy lábszárcsontot a gaz tetején. Megnéztem, szóltam a vezetőmnek, Béres Attilának, ő intézkedett az ügyben, hívta a rendőröket, akik megkezdték a helyszínelést" – mondta a portál szerint Szívós Gyula, a csoport vezetője.
A területet jelenleg a vasúti, közúti építkezések depóként használják, több méter magasságban van ott betontörmelék és zúzott kő. A két halom közötti pár méteres füves területen, az erdőhöz közel találták a munkások a csontmaradványokat. A helyszínelő rendőrök ettől pár méterre újabb maradványokat is találtak, jelenleg is szakértők bevonásával vizsgálják a területet.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.