szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármestert és Lakos Imre volt alpolgármestert hivatali visszaéléssel vádolták. Az ügyben a Kúria döntött.

A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól kedden Budapesten.

A védők felmentést, illetve új eljárást kértek, az ügyész a bűnösség kimondását indítványozta a XI. kerületi ingatlanügyletekkel kapcsolatos ügyben.

A vád szerint 2006-ban Újbuda szocialista polgármestere és szabad demokrata alpolgármestere egy több száz milliós önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül, hivatali hatalmával visszaélve átjátszott egy magáncégnek. A vádlottak tagadták bűnösségüket, és a 2010-es önkormányzati választás napjaiban megindult eljárás politikai motívumait hangsúlyozták.

Első fokon felmentették, másodfokon letöltendőt kapott

A Fővárosi Törvényszék 2012-ben, első fokon bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat. 2013-ban a Fővárosi Ítélőtáblán egy addig még bíróság előtt meg nem hallgatott tanú arról beszélt, hogy hallomásból úgy tudja, a milliárdos vállalkozó, Leisztinger Tamás támogatta Molnár Gyula kampányát, és ezt kellett viszonozni az ingatlan átadásával. A vádlott kétségbe vonta a tanú szavahihetőségét.

Demszky Gábor és Molnár Gyula
©

A tábla másodfokon hivatali visszaélés miatt Molnár Gyulát nyolc hónap letöltendő börtönre, Lakos Imrét pedig hat hónap felfüggesztettre és hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte. A szóbeli indokolás szerint a vádlottak leplezett célja egyértelműen az inkriminált ingatlan Leisztinger érdekkörébe átjátszása volt, a sokat hangoztatott területfejlesztés nem lehetett reális.

A vádlottak a másodfokú döntést "politikailag motiváltnak" minősítették és fellebbeztek, így került az ügy harmadfokon a Kúriára.

Folyosói pletykákból táplálkozott a tanúvallomás?

Kedden a védők súlyosan törvénysértőnek minősítették a másodfokú, bűnösséget kimondó döntést, a tanú folyosói pletykákból táplálkozó vallomására alapított ítéleti következtetéseket. Szóvá tették, hogy a tanú a vádbeli, 2006-os cselekmények előtt három ével távozott az önkormányzattól, valamint azt, hogy egy másik ügyben, egy másik polgármesterrel összefüggésben pedig büntetőeljárást eredményező hamis vád és rágalmazás miatt ítélték el jogerősen.

A védőbeszédekben felmerült az is, hogy Leisztinger Tamás soha nem volt az eljárás szereplője, így vele kapcsolatban nem is tudtak védekezni a vádlottak, a másodfokú ítéletben mégis huszonegyszer írták le a nevét.    

Perbeszédében bizonyos mértékig az ügyész is osztotta a másodfokú ítélettel kapcsolatos védői aggályokat, ám úgy vélte, hogy nem szükséges új eljárás, kisebb korrekciókkal a Kúria meghozhatja a helyes döntést.

Az ügyész a tényállást felidézve közölte: a vitatott ingatlanügylet a 2006-os önkormányzati választások időszakában néhány héten belül lezajlott, a területet a magántulajdonban lévő cég önkormányzati cég közbeiktatásával, pályáztatás nélkül tudta megszerezni, a tranzakció nem állt az önkormányzat érdekében, az ügylethez kapcsolódó közérdekű kötelezettségvállalás és a területfejlesztési tervek komolysága pedig megkérdőjelezhető.

Az ügyész szerint egy jogszerűnek tűnő eljárás során a polgármester és az alpolgármester a jogosítványaival nem rendeltetésszerűen élve nyújtott jogtalan előnyt az ingatlant pályáztatás nélkül megszerző cégnek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!