szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kizárták Melegh Gábort, a védelem szakértőjét a Rezesova-perben - ez a nap szenzációja a másodfokra került ügy első tárgyalási napján. Mivel az új szakértőnek el kell készítenie az új szakvéleményt június 20-ig, csak utána folytatódhat a bizonyítás. Ez azt jelenti, hogy az ügyészség javaslatával szemben egyelőre nem lesz hatályon kívül helyezés, hanem másodfokon folytatódik tovább az ügy. A szlovák nő a korábbiaktól eltérően először beszélt hosszabban a balesetről és bocsánatot kért a családtól.

Most érkezett

Nyáron jön a folytatás, ha jön az új szakértő

Az új kirendelt szakértőnek június 20-ig kell elkészítenie új szakvéleményét, ezt követően meghallgatják a bíróság előtt őt, és az eddig 3 szakértőt – Meleghet így természetesen már nem. "Remélhetőleg így már senkinek nem lesz rossz szájíze", és "még a látszatát is elkerüljük", hogy nem pártatlan az egyik szakértő – jelentette be.

A bizonyítást utána folytatják, július 7., 10. és 14-én.

Csütörtökön reggel 9 órakor megkezdődött Eva Rezesova szlovák milliomosnő másodfokú pere, miután a tárgyalás május 5-ére kitűzött első napját a vádlott betegsége miatt elhalasztották. Ha ugyanis Rezesova részt akar venni a tárgyaláson, akkor a távollétében nem lehet megtartani az ülést, ő pedig úgy nyilatkozott, hogy ott szeretne lenni. A Bors információi szerint a szlovák milliomosnő a börtönben 40 kilóra fogyott és epilepsziás rohamot kapott, de csütörtökön megjelent a bíróságon.

Rezesovát tavaly november 22-én első fokon ittas vezetés következtében elkövetett halálos baleset vétsége miatt hat év fogházra ítélték, védői azonban fellebbeztek. Mint szerdán megírtuk, Rezesova védői elsősorban az ittas vezetés vádja alól szeretnék felmenteni a milliomosnőt, mert bár valóban ivott a baleset előtt, de éppen a karambol előtt, ezért a megivott vodka még nem szívódhatott fel a vérében.

Rezesova az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán autózva 2012. augusztus 21-én 4 óra 44 perc körül ütközött neki a Fiat Puntónak, az ebben utazó négy ember, két idősebb házaspár vesztette életét a karambolban.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Kizárták Rezesova szakértőjét

Mindezek alapján Meleghet kizárják az eljárásból, és kirendelnek egy teljesen független új szakértőt.

Kis rogánozással folytatta a bíró

Novák Péter beszédében még délelőtt érintette azt is, hogy a politika is belefolyt védence ügyében arra utalva, hogy Rogán Antal kritizálta Rezesova házi őrizetbe helyezését, amit nem sokkal később meg is szüntettek, és visszavitték előzetes letartóztatásba. A bíró beszédében erre is reagált, ő már név szerint megemlítve a fideszes politikust, de visszautasította, hogy egyáltalán felmerül, politikai nyomásra döntött a bíróság.

A bírót is hírbe hozták Melegh miatt

A sajtó azt a labdát kapja el, amit feldobnak – mondta a bíró arra, hogy Novák Péter szerint a média fújta fel Melegh Gábor szerepét. Viszont mindez oda vezetett, hogy az igazságszolgáltatás is sérült, mert megjelent, hogy Melegh együtt írt könyvet a bíróval, Fülöp Ágnessel, "az egyik legtisztességesebb bíróval". Ez a látszat "lavinát indított el" – magyarázta. 

Melegh elemzése alapján fel kellett volna menteni

"Nem egy mindennapi esemény", vagyis szokatlan, hogy akkor állnak elő egy újabb szakértővel, ebben az esetben Melegh Gáborral, amikor az addigi összes bevont műszaki szakértő konszenzusra jut – jelentette ki a bíró. Ugyanis Meleghet akkor vetette be a védelem, mikor a balesetet korábban vizsgáló már közös álláspontot alakított ki a baleset megtörténtéről.

Amit Melegh mond, "annak alapján fel kellett volna menteni a vádlottat" – mondta a bíró, hozzátéve, hogy ha nem így történt, akkor annak oka volt. Az elsőfokú bíróság "rendkívüli alaposságra törekedett", és megvizsgálta ezt a felvetést is.

Szalagcímet ad a bíró

Ha Meleghet kizárták volna, akkor az azt jelenti, hogy nem törvényesen beszerzett bizonyítékként a szakvéleményét zárják ki, nem a személyét. Az elsőfokú bíróság azonban nem így döntött – ugrott neki a 'kizárjuk-e Melegh Gábor' kérdéskörnek a bíró. Aki roppant médiakompatibilisen így folytatta: "lehet akár szalagcím is: nem elég pártatlannak lenni, annak látszatának is meg kell lennie" – mármint ez az alapvetés, amiből szerinte ki kell indulni a kizárás eldöntésekor. Utána viszont elkezdte aprólékosan végigmondani, milyen fordulatokban bővelkedett a műszaki szakértők kirendelése-bevonása eddig a Rezesova-ügyben.

Megyünk tovább, a média egy része meglógott

Az ebédszünet után folytatódik a per, a média jelentős részének elég volt a 9 óra óta tartó tárgyalás, és nem jöttek be a második felvonásra. A rágózó/evő közönségre vadászó bírónő elégedetten pásztázta körbe a termet, mint meg is jegyezte, sehol egy "zacskós férfi", akire rá kellene szólni. Utána azért visszaváltott a köznevelésről a pervezetésre, és összefoglalta, mi történt eddig: a vádhatóság, az áldozatok családjának jogi képviselője és Rezesova védője is megtették indítványaikat, hogyan folytatódjon a másodfokú eljárás.

A bíró szünetet rendelt el

Tudósításunkat a szünet után, délután 2-kor folytatjuk.

Rezesova elsírta magát: "Rettenetesen sajnálom"

Tolmács nélkül, magyarul szólalt meg Rezesova, mint mondta, eddig sem tagadta, hogy beszél és ért magyarul, de sok műszaki és jogi szó volt eddig a tárgyalás során, nem akarta félrérteni.

"Rettenetesen sajnálom ezt a tragikus balesetet, mélyen együttérzek a hozzátartozókkal, ez óriási tragédia nekik. Közel két éve vagyok előzetes letartóztatásban, ez a legnehezebb időszak az egész családomnak, a gyerekeim nem tudják feldolgozni, ami történik" – mondta sírásba csukló hangon Rezesova. "Tudom, hogy már semmi nem lesz olyan, ez életem végéig kísérni fog" – tette hozzá a szlovák nő, aki ennyit nem beszélt még egyik tárgyaláson sem.

Rezesovára "most szakadt rá a súlya"

Az előzetes letartóztatás során fegyházban tartják Rezesovát, aki így közel két éve fegyházban van, sem a börtönt, sem a fogházat nem ismeri – jelentette ki Novák, mikor rátért arra, hogy a kiszabott büntetést börtönben vagy fogházban töltse le Rezesova. Az ügyvéd precedenseket hozott arra, amikor hasonló cselekmény elkövetője enyhébb büntetést kapott. A magyar jog persze nem precedensjog, de a bíró annyit próbált közbevetni, hogy "minden eset más".

Novák szerint Rezesovánál azt kell elsősorban enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy büntetlen előéletű. Arra is céloz, hogy az utóbbi időkben a nála tapasztalt rosszullétek is annak köszönhetőek, mort "most szakadt rá ennek a súlya". Szerinte teljesen érthető, hogy Rezesova családja mindent megtesz a felmentéséért, ilyen helyzetben egy szülő nem "bitófát áll neki ácsolni", hanem menteni igyekszik. Ugyanakkor megérti a sértettek családját is, akik pont ellentétesen éreznek.

1 2 3 4 5
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!