Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Az V. kerületi önkormányzat "kétes ügyletbe vitte bele és elvesztette a legértékesebb üres belvárosi telkét és egy óvoda udvarát" – írta közleményében Steiner Pál, a kerület volt MSZP-s polgármestere. Az önkormányzat szerint azonban sosem veszítették el a terület kezelési jogát, ráadásul közel 150 milliós kamatnyereséget is elértek a telket érintő ügyleten.
A Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat 2010-ben az ismeretlen tulajdonosi hátterű, SCD Grouphoz tartozó cégnek adta át a középkori városfal melletti, Bástya utca 1-11. szám alatti ingatlant – közölte Steiner Pál. Az MSZP volt polgármestere szerint az SCD csoport más tagjaihoz hasonlóan rövidesen csődbe ment a BP Property Delta Kft. is és felszámolást indítottak ellene.
"A hitelező bankok kielégítésére most az egyetlen céges vagyon, a Bástya utcai telek értékesítését készítik elő" – állította a politikus a közleményében.
A képviselő-testület a május 29-i ülésén jóváhagyta a polgármester peren kívüli megegyezésre vonatkozó tervét. Eszerint az önkormányzat egyik cége 400 millió forintért, pályázaton kívül megpróbálná visszavásárolni a korábban saját tulajdonában lévő telkét.
"Vagyis az önkormányzat vesztesége kétszeres lenne, hiszen semmilyen fejlesztés nem történt, és még 400 millió forintot is fizetnének a semmiért. Ráadásul a terv megvalósítása gyakorlatilag lehetetlen, mert a hitelező bankok követelése jóval több, mint 400 millió forint" – közölte Steiner.
A telken korábban nyilvános játszótér működött, most a Bástya utcai óvoda 150 óvodásának udvaraként és a parkolási gondok ideiglenes megoldásaként a helyiek zárt parkolójaként szolgál – tette hozzá. "Rogán Antal elbaltázott ingatlanügylete a 400 millió forint közpénz elvesztegetésénél is nagyobb károkat okoz a városrésznek: sem az óvodások levegőztetését, sem pedig a parkolást nincs lehetőség máshol megoldani" – közölte.
"A tudhatóan fideszes kötődésű SCD-vel üzletelő polgármester erről az ügyről sunyin hallgat, a telek sorsát a kerületiek és a közvélemény elől is el akarja titkolni. Van is miért szégyenkeznie: ha nem volt tisztában az offshore hátterű SCD Group jelentette kockázattal, akkor alkalmatlan vezető; ha pedig tudatosan vállalt szerepet a Bástya utcai telek elkótyavetyélésében, a polgármester felelősségét kell megvizsgálni" – zárul az MSZP-s politikus közleménye.
Az önkormányzat később e-mailben reagált az MSZP közleményére. Ebben azt írták, a telekért az V. kerület 2008-ban négyszázmillió forintot kapott, úgyhogy ma szintén négyszázmillió forintért veheti vissza.
"Az önkormányzat kamatnyeresége közel százötvenmillió forint, tehát az önkormányzat ezen az ügyleten nem veszít, hanem nyer. Ráadásul a telek ma is az önkormányzat birtokában van, kezelési jogát sohasem veszítettük el" - írták az üzenetben.
"A visszavásárlás után, a kerület polgárainak véleményét figyelembe véve, közparkot alakítunk ki, mert az elmúlt években világossá vált, hogy a környék lakói ellenzik a beépítést, így az önkormányzat szigorította a telekre vonatkozó szabályozást, megtiltotta a beépítést.Továbbá természetesen a szóban forgó telek sosem volt semmilyen óvoda udvara, csupán a rajta levő játszóteret használják időnként az óvodások is" - tették hozzá.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.