szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Az új, volt Hír Tv-s kormányszóvivő első közleménye: a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala. Több minisztériumot pedig vidéki városokba költöztethetnek.

A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő a kabinet pénteki üléséről beszámolva.

©

Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek pedig minisztériuma Debrecenbe költözését kell megszerveznie, ott szintén 2016. március 15-e a céldátum.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig.

Kósa Lajos négyéves terve

Azt, hogy a minisztériumok és a főhivatalok vidéki nagyvárosokba költözzenek, már a 2010-es választások előtt is felmerült, az ötlet gazdája pedig Kósa Lajos volt.
Akkor még Debrecen polgármestereként januári évértékelőjében beszélt arról, hogy újra kellene gondolni az ország hivatali decentralizációját, hiszen "Magyarországon öt-hat olyan város van, ahová minisztériumokat, főhivatalokat lehetne telepíteni".

Kósa akkor éppen azzal az ötlettel állt elő, hogy Debrecenbe kellene tenni a földművelésügyi tárcát, mivel "az agrárminisztérium épülete a budapesti Kossuth téren amúgy sem életszerű, hiszen az első jó termőhely onnét ötven kilométerre van".

Az már akkor is kérdés volt, hogy a költözés mennyibe kerülne, és ki állná például a dolgozók útiköltségét. Kósa erre az Indexnek akkor úgy válaszolt, hogy ha az ott dolgozók nagy része is az adott városban lakna, akkor nem jelentene gondot a nagyobb költség. Szerinte ha ma egy vidéki ember egy budapesti minisztériumban vagy más intézménynél kap állást, neki is utaznia kell, esetleg lakást bérelnie, és ha az ezzel járó kiadásokat megtérítik neki, akkor ez is ugyanúgy költséggel jár.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Merkel: Drámai a helyzet

Merkel: Drámai a helyzet

Így játsszák ki a karanténszabályokat az előkelő londoni éttermek

Így játsszák ki a karanténszabályokat az előkelő londoni éttermek

Rendőröket dobáltak, újságírókra támadtak a járványtagadók Varsóban

Rendőröket dobáltak, újságírókra támadtak a járványtagadók Varsóban