Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Leégett az általános iskola melléképülete a Békés megyei Nagykamaráson hétfőn. A főépület tetejére is átterjedt a tűz.
Leégett a Rákóczi úti iskola melléképülete Nagykamaráson hétfő délután. A 80 négyzetméteres melléképület is lángokban állt már, a mikor Mezőkovácsházáról és Gyuláról megérkeztek a tűzoltóegységek. A tűz a főépület tetejére is átterjedt.
Az épületet több vízsugárral, a tetőt megbontva oltották, a tüzet sikerült körülhatárolni. A tűz az egyik tanteremben keletkezett, pontos okát még vizsgálják.
A tűzesetnek nincs sérültje. A kár jelentős, felmérését megkezdték az oltás után.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.