Egy jelentkező van csak az MSZP elnöki posztjára

Az MSZP július 19-én tartja tisztújító kongresszusát, az elnök, az elnökhelyettes, továbbá az alelnökök mellett megválasztja az országos elnökség tagjait. Botka László az egyetlen jelölt az országos választmány vezetésére, míg a pártelnöki posztra csak Tóbiás József jelentkezett.

  • MTI MTI
Egy jelentkező van csak az MSZP elnöki posztjára

Az MSZP elnöki posztjára egyedül Tóbiás József megbízott frakcióvezető, a párt országos választmányának vezetésére pedig Botka László jelenlegi választmányi elnök pályázik.

Az országos tisztségekre jelöltek meghallgatása megkezdődött – mondta Szabó Vilmos, a párt országos jelölőbizottságának vezetője hétfőn. A többi pozícióra, az elnökhelyettesi, az alelnöki posztokra több jelölt is van. 

Tóbiás József
MTI / Kovács Attila

Neveket nem kívánt mondani, amíg a jelöltek meghallgatása le nem zárul jövő hétfőn. 

Szabó Vilmos elmondta, hogy a jelölteknek pályázatot kellett benyújtaniuk, és meg is hallgatja őket a jelölőbizottság, majd dönt arról, támogatja-e az indulásukat az adott posztért. 

Az MSZP július 19-én tartja tisztújító kongresszusát, az elnök, az elnökhelyettes, továbbá az alelnökök mellett megválasztja az országos elnökség tagjait, valamint a többi országos testület vezetőségét és tagjait.