„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Húszmillió forintot ad játékosvásárlásra a Haladásnak a szombathelyi önkormányzat.
Húszmillió forint rendkívüli támogatást nyújt a Haladás labdarúgócsapatának új játékosok igazolására a többségi tulajdonos szombathelyi önkormányzat - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Puskás Tivadar. A polgármester szerint a többlettámogatással azt szeretnék elérni, hogy a Haladás játékoskerete megerősödjön és a csapat a bajnokságban továbbra is eredményesen szerepeljen.
Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója elmondta: a 480 millió forintos költségvetéssel gazdálkodó csapat számára komoly segítséget jelent minden anyagi támogatás, s ez most különösen jókor érkezik, mert több olyan játékossal is tárgyalásban vannak, akivel erősíteni akarnak. Az ügyvezető egyelőre nem kívánta megnevezni, hogy kiket szeretnének szerződtetni, sőt még azokat a posztokat sem jelölte meg, amelyeken az esetleges új játékosokkal erősítenének.
Tommaso Rocchi, a Lazio korábbi játékosa egy hete már részt vesz a csapat edzésein, ám az ő leigazolásával kapcsolatban Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője úgy nyilatkozott: az olasz csatár szerződtetését az edzéseken eddig nyújtott teljesítménye alapján nem javasolja. A Haladás a hatodik helyen végzett az elmúlt idényben, a mostani szezonban négy forduló után a kilencedik helyen áll.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.