Csongrádon és Szentesen is küszködnek a belvízzel

Összesen harminc házat veszélyeztet a sok eső miatt kialakult belvíz Szentesen és Csongrádon – közölték a katasztrófavédelemtől. Senkit sem kellett kitelepíteni.

  • MTI
Csongrádon és Szentesen is küszködnek a belvízzel

Főleg alacsonyabban fekvő területeken lévő házakat, tanyákat közelített meg a víz a két településen.

Szentes térségébe kétezer homokzsákot szállítottak a katasztrófavédelem munkatársai, szegedi és hódmezővásárhelyi egységek is részt vesznek a kármentesítésben.

Szentesen és Csongrádon is három-három helyen szivattyúzzák most a vizet a tűzoltók.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.