szerző:
Cs. B.
Tetszett a cikk?

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei községek biztonságosabb lakóhelyek lettek 2013-ban – derült ki a megyei rendőr-főkapitány beszámolójából. Az anyag szerint több bűncselekmény nyomozásában az elmúlt öt év legjobb eredményeit produkálták tavaly a megyei rendőrök. Akad azért olyan polgármester, aki nem elégedett települése közbiztonságával.

Megnyugodhatnak az Észak-Alföld egyik megyéjében, Jász-Nagykun-Szolnokban élők, ott ugyanis mindenhol kevesebb bűntettet regisztráltak 2013-ban, mint az azt megelőző évben – a megye rendőrfőkapitány, Farkas József ezredes 2013-ra vonatkozó beszámolója alapján. A tavalyi évre vonatkozó rendőri teljesítmény részletező anyagot szeptember 26-án tárgyalja majd a közgyűlés.

A százezer lakosra 2013-ban 3 574,3 regisztrált bűncselekmény jutott, míg ez a szám 2012-ben 4 833,9 volt. Farkas József kiemelte, hogy a közterületen történt bűntettek száma (3 214) az elmúlt öt év legalacsonyabb értéke. Ezzel együtt az eltelt fél évtized legjobb nyomozáseredményességét mutatták fel a rendőrök: 49,3 százalékos lett ez a mutató 2013-ban.

Szintén ezt a teljesítményt nyújtották:

- a kiskorúak veszélyeztetése miatt folyt eljárások nyomozásában 68,5 százalékos eredményesség,
- a zsarolások megoldásában 82,4 százalékos siker,
- a rablások felderítésében 73 százalékos teljesítmény
- a jármű önkényes elvétele miatt folyt eljárásokban 77,4 százalékos eredményesség
+ a lopások felderítésében – sajnos – a 22,8 százalékos nyomozáseredményességi mutató csak az elmúlt öt esztendő második helyére lett elegendő.

A bűncselekmények 28,5 százalékát követték el községekben, így a kisebb települések a biztonságosabb lakóhelyek közé tartoznak – állapította meg a megyei főkapitány a beszámolójában.

A megnyugtató kijelentést árnyalhatja, hogy a megye dél-keleti csücskében található, 3 500 lakosú Öcsöd községben a közbiztonság javításán fáradozik a település polgármestere. Molnár Bálint a Szoljon.hu-nak részletezte szeptember 21-én, hogy polgárőröket toboroznak, mivel a községben gyakran fordul elő kisebb-nagyobb bűnelkövetés, aminek véget szeretnének vetni. Emellett mozgásérzékelős kamerákat szerelnek fel az idős vagy egyedülálló lakosok házaira, hogy így riasszák el a betörőket.

Azt is nehéz eldönteni, hogy a halálos kimenetelű közlekedési balesetek terén hogyan áll a megye. Amíg ugyanis az interneten elérhető beszámoló 5. oldalán a főkapitány azt írja, hogy „a 2012. évi 24 esethez képest 35-re (45,8 százalékkal emelkedett a halálos kimenetelű balesetek száma”, addig az anyag 14. oldalán Farkas József megjegyzi, a halálos szerencsétlenségek száma csökkent a 4-es úton, köszönhetően a bevezetett intézkedések, például a fokozott rendőri ellenőrzések eredményeként.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!