szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Miniszterelnökség és egy állami hivatal is szerződött a Fidesz honlapjait is fejlesztő, mindössze egy embert foglalkoztató Naphold-2006 Kft. - adta hírül az RTL Klub.

A Miniszterelnökség összesen összesen 7 millió 650 ezer forint, míg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKH) 15 millió 900 ezer forint értékben kötött szerződést azzal a veresegyházi családi házba bejelentett céggel, amely mindössze egyetlen főt foglalkoztat - adta hírül az RTL Klub Híradója.

Mint korábban megírtuk, a Naphol-2006 Kft. 2013 óta "fejleszti" a fideszfrakcio.hu oldalt, amely azonban azonnal a fidesz.hu-ra, vagyis egy pártoldalra irányítja a látogatókat. A nem is működő fideszfrakcio.hu fejlesztésére azonban a párt két és fél alatt papíron 48,6 millió forintot költött állami pénzből.

Az RTL Klub úgy tudja, a céggel tavaly négy szerződést kötött a Fidesz frakciója nevében Rogán Antal összesen közel 38 millió forint értékben, de a Miniszterelnökségnek 17 hónap alatt 7 millió 650 ezer forintért adtak "információtechnológiai tanácsokat" a kormany.hu honlappal kapcsolatban, a KEKH-nek a a magyarorszag.hu honlap fejlesztésére kiírt közbeszerzésén pedig szintén nyertek, 15 millió 900 ezer forint értékben.

A tévécsatorna úgy tudja, a Naphold-2006 vezetője, Faur Kálmán a Fidesz rendszergazdája, Rogán Antal pedig azzal indokolta, hogy ezt a mindössze egyetlen embert foglalkoztató céget bízták meg ilyen munkákkal, hogy a cég képviselőjével több, mint tíz éve dolgozik egyitt a Fidesz, az pedig, hogy ki üzemelteti a fidesz-hu-t, "bizalmi kérdés. Nincs olyan poát, aki olyan emberrel dolgozna, akiben nem bízik meg."

A cégnek egyébként sem honlapja, sem e-mail címe, sem telefonszáma nem publikus.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Két képernyője és bivaly ereje van az Asus új, 1,2 milliós laptopjának

Két képernyője és bivaly ereje van az Asus új, 1,2 milliós laptopjának

Két nagy Volkswagent ajánlottak fel a Szent László Kórháznak

Két nagy Volkswagent ajánlottak fel a Szent László Kórháznak

A tények embere, aki nemcsak a koronavírussal harcol, hanem Donald Trumppal is

A tények embere, aki nemcsak a koronavírussal harcol, hanem Donald Trumppal is