Kilépünk önként? Megalázó procedúra előtt az Orbán-kormány

Van olyan szervezet, amelyik már nem tekinti demokráciának az Orbán-rezsimet.

  • hvg.hu hvg.hu
Kilépünk önként? Megalázó procedúra előtt az Orbán-kormány
A 444.hu szúrta ki a Foreign Policy cikkét, ami arról szól, a 2000-ben alakult, Community of Democracies (Demokráciák Közössége) nevű, 106 országot tömörítő nemzetközi szervezet kezdeményezte Magyarország kizárását. A Közösség eljárást indított Magyarország ellen, melynek végén akár ki is zárhatják hazánkat a szervezetből, bár szakértők szerint az is elképzelhető, hogy a magyar kormány inkább maga távozik majd, hogy elkerülje a megalázó procedúrát.
 
Mint a 444.hu emlékeztet rá, a kizárás azt jelentené, hogy a nemzetközi közösség jelentős része nem tekintené többé demokratikus államnak Magyarországot. Eddig csak Malit zárták ki a Demokráciák Közösségéből – azután, hogy katonai puccs döntötte meg az ottani kormányt, mi lehetünk a másodikak, és az elsők, akiket egy demokratikusan megválasztott kormány miatt zárnak ki, és minősítenek antidemokratikusnak.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.