6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Spiegel Online a magyar médiahelyzetet elemzi.
A Spiegel Online hírportálon Korlátozott véleménynyilvánítási szabadság - Mi lett valójában Magyarország médiatörvényéből? című írásban a szerzők, Keno Verseck és Claus Hecking kiemelték, hogy a "hírhedt" médiatörvény 2010-es életbe lépése óta "uniformizálták a közszolgálati adókat" Magyarországon, "Európa közepén", és "most a kereskedelmi adók következnek". Hozzátették, hogy az Európai Bizottság (EB) "példátlanul élesen tiltakozott" a jogszabály ellen, de a kormány által kezdeményezett módosítások többnyire "inkább kozmetikai jellegűek" voltak.
A reklámadóval kapcsolatban kifejtették, hogy a kormány megpróbál "elbánni" a magántulajdonban lévő független médiával, az Origo hírportálnál történt főszerkesztőváltással kapcsolatban pedig azt írták, hogy a jelek szerint a "célzott kormányzati beavatkozás" a szerkesztőségek munkájába sem "tabu" már. A Spiegel Online szerzői idézték a távozó EB igazságüggyel és alapvető jogokkal foglalkozó biztosát, Viviane Redinget, aki szerint "a sajtószabadság Magyarországon már nem érdemli ki a nevét", és a média mellett az igazságszolgáltatást, a központi bankot, a választójogot, "mindent kiüresítenek", ami "putyinizálódást" jelent, és "ellentéte mindannak, amit Európában felépítettünk".
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.