Hatezer ecstasy tablettával fogtak el egy férfit Budapesten

Egy 43 éves férfi Budaörsön hatezer ecstasy tablettát vett át társától, hogy eladja, majd a kocsijába rejtette és hazavitte a tablettákat, ahol a rendőrség megtalálta a kábítószert.

  • MTI MTI
Hatezer ecstasy tablettával fogtak el egy férfit Budapesten

Hatezer ecstasy tablettával fogtak el egy férfit Budapesten, ellene és társa ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A vádirat szerint a 43 éves vádlott 2013 szeptemberében Budaörsön csaknem hatezer ecstasy tablettát vett át 36 éves vádlott-társától, továbbértékesítés céljából – áll a közleményben.

A férfi a műanyag szatyrokba csomagolt tablettákat a gépkocsija egy rekeszébe rejtette, majd XVIII. kerületi lakhelyére vitte. Itt azonban a nyomozók intézkedés alá vonták, és megtalálták, majd lefoglalták a tablettákat.

A Fővárosi Főügyészség a két férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, a bűncselekmény büntetési tétele öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés – tették hozzá.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.