szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem a Bemutatóterem.net Zrt. szervereit, hanem az azon található adatokat foglalták le január 22-én a Nemzeti Vám- és Pénzügyőrség (NAV) munkatársai az angyalföldi Victor Hugo utcában – tudta meg a hvg.hu. Értesüléseink szerin a cég délkelet magyarországi partnereivel kapcsolatos az eljárás. Az adóhivatal a hvg.hu megkeresésére azt válaszolta, hogy az ügyről a jövő héten számolnak be.

Öt pénzügyőr nyomozó vonult ki a XIII. kerületi szerverhosztelbe, s több órán át másolta a Bemutatóterem Zrt. árukereskedő oldalt működtető vállalkozás ott tárolt szervereinek adatait – információink alapján. A lefoglalást elrendelő határozatból állítólag nem derült ki világosan, milyen eljárásról van-e szó, amit a helyszínre hívott ügyvéd jelzett is a hatóságnak. A másolás egyébként, értesüléseink szerint, egészen éjfélig eltartott, mivel állítólag a NAV nyomozói nem teljesen készültek fel arra az adatmennyiségre, amit le akartak foglalni.

Annyit tudtak a szervertárolást végző cég munkatársai kideríteni, hogy a Bemutatóterem Zrt. partnerei ellen folyik az eljárás. Az ügyfelet – úgy tudjuk – semmilyen módon nem tudták elérni, nem is jelentkezett, így aztán a szolgáltatást nem tudták folytatni.

A NAV Bűnügyi Sajtóirodája a történtekkel kapcsolatban a hvg.hu-val azt közölte, hogy nem tudják azt kommentálni. "Azonban valóban volt egy akciója a pénzügyi nyomozóknak. Az ügyről jövő héten fogunk részletesebb tájékoztatást adni."

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!