Senki nem akar polgármester lenni Udvariban

Jelölt hiányában elmarad a február 8-ára kitűzött időközi polgármester-választás a Tolna megyei Udvariban – közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

  • MTI MTI
Senki nem akar polgármester lenni Udvariban

A 352 lakosú településen a január 5-i határidőig egyetlen jelöltet sem állítottak – mondta Baranyai Eszter. A községben tavaly október 12-én szintén jelölt hiányában nem választottak polgármestert.

A helyi választási bizottságnak a február 8-tól számított 120 napon belüli időpontra ismét ki kell tűznie az időközi polgármester-választást – tette hozzá. Addig ügyvivőként a korábbi polgármester vezeti a községet.

Peszt Attila, a falu független ügyvivő polgármestere az MTI-nek elmondta: azért nem indult egyik választáson sem, mert a bruttó 149 ezer forintos illetményt alacsonynak tartja. "Nettó 97 ezer forintért ezt a munkát nem lehet csinálni" – jegyezte meg.

A 61 éves faluvezető 1993 óta áll a község élén, ügyvivőként korábbi, nettó 224 ezer forintos illetményét kapja.

A hegyháti településen az aktív lakosság 60 százaléka tartósan munkanélküli, a polgármesternek az ő közfoglalkoztatásukat kell lebonyolítani, ami nagy felelősség; nem véletlen, hogy senki nem akar polgármester lenni – mondta.

Arról is beszámolt, hogy az udvari önkormányzat nehéz pénzügyi helyzetben van, a többi között gondot okoz a közvilágítás számlájának kifizetése. A településen nincs vállalkozás, az egyetlen helyi bevétel a háztartásonként évi kétezer forintos kommunális adó.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.