„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A március elején indított húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenőrök. A tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az ellenőrzött üzletek 46 százalékában találtak szabálytalanságot – mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán, Budapesten.
Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője szerint idén több boltot ellenőriztek, mint tavaly, de a szabálytalanságok súlya és a bírságok összege csökkent.
Főleg húsokat, tojást és a csoki nyuszikat ellenőrizték.
A felkeresett 477 üzletből 113 volt áruházlánc, 74 kisebb élelmiszerbolt, 56 hús- és hentesáru bolt, 40 piac, 30 pedig pékség.
A tájékoztatás szerint a legtöbb probléma az ár feltüntetésével volt: például az akciós termékért a pénztárnál a teljes árat kérték.
A kettőt fizet, hármat kap akciónál volt példa arra, hogy az összecsomagolt három termék többe került, mint ha a vevő egyenként vásárolta volna meg azokat.
A csoki nyulaknál 20 mintából 19 megfelelt, mindössze egyben volt a megengedettnél több növényi zsiradék.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.