Felháborítónak tartják, hogy Jászberény hibás döntéséért az állam vállal kezességet

Felháborodtak az ellenzéki polgármesterek, hogy Jászberényt kisegíti az állam, miután egy korábbi döntésük nyomán 750 millió forintos kártérítést kell fizetniük.

  • MTI MTI
Felháborítónak tartják, hogy Jászberény hibás döntéséért az állam vállal kezességet

Ellenzéki polgármesterek felháborítónak tartják, hogy Jászberény állami támogatást kap egy vesztes peréből adódó kötelezettségének kifizetésére – írta a Népszabadság. A lap pénteki számában megjelent írás szerint miközben az általuk megkérdezett ellenzéki városvezetők helytelenítették az eljárást, a kormánypártiak nem mondtak véleményt az ügyről. 

A pervesztes Jászberénynek 750 millió forintot kell kifizetnie, amiért 2008-ban felbontotta a helyi kórház víz- és hőszolgáltatójával kötött szerződését. 

Csige Tamás hajdúdorogi szocialista polgármester azt mondta a lapnak: egy település vezetésének vállalnia kell a jó és a rossz döntések következményét, ez a szép az önkormányzatiságban. Szabó Lóránd, Dombóvár baloldali támogatottságú független polgármestere teljesen igazságtalannak tartja Jászberény adósságának átvállalását.