Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A tiltakozások ellenére szeptembertől SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium néven működik majd az intézmény.
Összevonják a kis és nagy Ságvárit, vagyis az általános és középiskolát, és szeptembertől SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium néven folytatja működését az intézmény - ez a döntés született a delmagyar.hu információi szerint, amit már bejelentettek a tanároknak is.
Ezzel a döntéssel a Ságvári nevéért folytatott több hónapos harc bukott el, hiszen ezrek küzdöttek azért, hogy maradhasson a Ságvári név. Több mint 11 ezer követője, támogatója volt a Ne nevezzék át a Ságvárit! Facebook-csoportnak, és márciusban mintegy 2000-en vonultak fel egy csendes, fáklyás demonstráción az átnevezés ellen.
Bár korábban is felmerült az intézmény átnevezése, az iskolafenntartó Szegedi Tudományegyetem eddig ellenállt. Tavaly nyáron életbe lépett a felsőoktatási törvény és a közoktatási törvény módosítása, ami kimondja, a köznevelési intézmények nevéről most már az oktatásért felelős miniszter, Balog Zoltán dönt. Pár napja írtuk, 9 gyakorló iskola kerül át az országban felsőoktatási intézményektől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KLIK). A szegedi egyetemi gyakorló iskolák egyike sem volt a 9 iskola között.
A delmagyar.hu szerint már a kis és nagy Ságváriban is bejelentették ezen a héten értekezleten a tanároknak, hogy összevonják a két iskolát, és 60 év után kikerül az intézmény nevéből Ságvári Endre. Értesülésünk szerint azt mondták a pedagógusoknak, hogy az összevonás nem jár elbocsátásokkal.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.