Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Emmi államtitkára egy konferencián jelentette be, hogy jövőre már a gyerek 6 hónapos korától lehet igényelni a gyed extrát.
A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát a kormány szerdai döntése értelmében – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken egy budapesti konferencián.
Novák Katalin elmondta, eddig erre a gyermek egyéves kora után volt lehetőség, jövőre azonban már a gyermek féléves korától folyósítják az ellátást. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a gyed extra 2014. januári bevezetése előtt az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkajövedelem között; a kettőt együtt nem kaphatták meg.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyed extra minden 2 év alatti gyermek után külön-külön jár. Ez azt jelenti, hogy az a nő, akinek két 2 év alatti gyermeke van és visszatér dolgozni – akár részmunkaidőben is – a fizetése mellett két gyedet kap.
Az államtitkár a rendezvényen azt hangoztatta, hogy egy ország, egy nemzet akkor lehet hosszú távon sikeres, ha a családokat erősíti, rájuk épít, az ő boldogulásáért tesz. Azt is elmondta, egy kormányzás akkor lehet eredményes, ha nem bontja elemeire a családokat, ha nem külön nézi a gyermekeket, a nőket, az időseket, az álláskeresőket vagy a munkavállalókat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.