Gebre (a nevét kérésére megváltoztattuk - szerk.) a szír polgárháború harmadik évében már nem bírta tovább, és elhatározta, hogy kiköltözik Bécsbe, ahol bátyja már tíz éve él, tisztes polgári foglalkozása van, és rendesen fizeti az adót. Mivel a szír állam megszűnt normálisan működni, a beutazáshoz sem volt engedélye, a zöldhatáron volt kénytelen belépni az Európai Unió területére.

Magyarországon feltartóztatta a rendőrség, elindult az ilyenkor szokásos menekültügyi eljárás, amit – karnyújtásnyira Bécstől – nem várt be Debrecenben, hanem továbbállt a bátyjához. Ennek már több hónapja: mindez még akkor történt, amikor még nyoma sem volt a magyar kerítésépítési szándéknak. Aztán az osztrák és a magyar kormány is beerősített: az osztrák belügyminiszter közölte, hogy az új menekültkérelmek feldolgozása helyett a Dublin III. rendeletnek megfelelően a kitoloncolásokat gyorsítják fel – ez az uniós rendelet írja azt elő, hogy a menedékkérők ügyét abban az országban kell elbírálni, ahol őt regisztrálták. Gebre és társai esetében Magyarországon.

Fazekas István

A szír férfit június elején visszatoloncolták hazánkba, a báty próbálta volna meglátogatni, de csak telefonon beszélhetett az idegenrendészeti őrizetben lévő öccsével, miközben ott volt tőle néhány száz méterre a győri állomás kerítésének innenső oldalán. Az események felgyorsultak: a magyar kormány nemcsak a déli határzárról, a menedékjogról szóló törvény módosításáról döntött, hanem a Dublin III. keretén belül visszatoloncolt menedékkérők befogadásának leállításáról is. Ez Gebrét már nem menthette meg: annak ellenére, hogy Bécsben ott a családja, aki befogadná, Magyarország még júniusban kitoloncolta őt Szerbiába.

Fű alatt újraindították

A Der Standard című osztrák lap hétfőn írta meg, hogy Magyarország ismét készen áll a Dublin III. szerinti menedékkérők fogadására. Ezt nálunk nem meglepő módon a kormány nem verte nagydobra. Az biztos, hogy az EU adott egy nyolcmillió eurós gyorssegélyt a táborok fejlesztésére, és hogy a bécsi magyar nagykövetség hétfőn kiadott egy nyilatkozatot a Dublin III.-mal kapcsolatban. Ebben azt írták, hogy a magyar menekültügyi hatóság, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a többi EU-tagországot július 3-án tájékoztatta arról, hogy Magyarország ismételten fogad Dublin III. szerinti menekülteket. A hvg.hu egyébként úgy tudja, a gyakorlatban egyáltalán nem álltak le a Dublin-transzportok, ez inkább egy politikai kommunikációs fogás volt azelőtt az EU-csúcs előtt, melyen Európa kormányfői a menekültügyi kvótákról tanácskoztak.

Miközben Nyugatról is várhatóan egyre nagyobb számban küldenek vissza menedékkérőket, a déli határon csöppet sem csökken a nyomás. A mediterrán térség helyett most a balkáni útvonalra tevődött át a hangsúly: Magyarországra az utolsó hónapban több menekült érkezett, mint Olaszországba. A menedékkérők többségének az útja Debrecenbe vezet. A városban három hely van, ahol nagyobb számban láthatóak  migránsok: a Sámsoni úti fogadóállomáson, ahol a kérelmek elbírálásáig tartózkodhatnak a menedékkérők, a vasútállomáson, ahonnan a legtöbben Budapest felé veszik az irányt, valamint a piacon, ahol sokan pénzzé teszik azokat a tárgyakat vagy élelmiszereket, amiket magukkal hoztak vagy menet közben kaptak – mindenesetre mozdíthatóak.

A hvg.hu riportere találkozott olyan menekültekkel, akik csak azért jöttek Debrecenbe, mert ingyen volt a fuvar, itt futottak össze ismerősökkel, akikkel aztán egyből elindultak Pestre, hogy onnan lehetőség szerint továbbmenjenek Németországba. Egy szudáni család is vonattal indult a fővárosba: az apuka vállalkozó, az anyuka újságíró, két kislányuk egy- és ötéves. A debreceni tábor zsúfolt volt, de mint mondják, mindennel meg voltak elégedve. Szerintük a szerbekhez képest a magyarok nagyon kedvesek (amit az Amnesty International-jelentést olvasva készséggel elhiszünk nekik), és hogy Magyarország Szudánnal összehasonlítva „ezerszer szebb”, szívesen élnének itt.

A debreceni állomáson a Cegléd érintésével Szegedről érkező vonatokat ügyeletes önkéntesek várják. Ők nincsenek mindig itt, általában Ceglédről riasztják őket, hogy mikorra legyenek készenlétben. A taxisok a hvg.hu riporterét kétezer forintért vitték a táborhoz, a „négereket tíz euróért (nagyjából 3100 forint – a szerk.), mert az nekik is egyszerűbb". De van busz is, ami oda tart, amit 15 pakisztánival a háta mögött próbált a munkatársunk megtalálni – a helyi lakosok nagyon készségesen útbaigazították őket. Egyébként többen is nagyon furcsának nevezték a magyarokat, mert voltak, aki leköpték őket, aztán a következő pillanatban mások egy rakás élelmet vittek nekik. Ennyire szélsőséges reakciók egyetlen tranzitországban sem voltak: vagy utálták, vagy segítettek rajtuk.

Vannak, akik maradnának

Mind Debrecenben, mind Budapesten nagyon sok a gyerek és az olyan kiskamasz, akik néhány évvel idősebbnek adják ki magukat, hogy szabadon mozoghassanak az országban. Az a háromfős afgán társaság, akiknek tagjaival hosszabban beszéltünk, mindössze három órát töltöttek a debreceni táborban. Látva, hogy mennyire túlzsúfolt, indultak is tovább Budapestre, a végcél esetükben is Németország. Ott sem ismernek ugyan senkit, de a szereléshez értenek, és bíznak benne, akad számukra munka.

Önkéntesek segítenek Szegeden

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Ezeknek az afgán fiataloknak 46 napig tartott, mire Magyarországra értek, Iránból még gyalog indultak útnak, csak később szálltak buszra és vonatra. Többször is előfordult, hogy három napon át nem eis ttek. Ezért különösen hálásak, hogy a magyaroktól rengeteg mindent, főleg élelmet kapnak. Pénzük viszont egyáltalán nincs, naponta többször is megteszik a távot a Nyugati és a Keleti között, hátha tud valaki tippet adni a továbbutazáshoz. Rákérdeztünk, hogy embercsempészek segítettek-e nekik, azt mondták, hogy Magyarországig igen, de mivel a pénzük elfogyott, tovább nem tudják, mi lesz.

Volt egy ötfős afgán csoport is, amellyel Budapesten ismerkedtünk össze: hárman közülük 18 évesek voltak, a másik kettő még fiatalabb, épp egy társukat várták, hogy továbbmenjenek a bicskei táborba. Ők 49 nap alatt értek ide, elmondásuk szerint messzire elkerülték a csempészeket, azt mondták, veszélyes emberek. Mikor rákérdeztünk, hogy miért, csak annyit árultak el, hogy nem segítenek olyan sokat, mint amennyit fizetni kell nekik. Jogvédőktől úgy tudják, hogy jogosultak nyelvoktatásra is. A hatóságokkal sem voltak rossz tapasztalataik, így ők is szívesen maradnának.

Az összeállítás elkészítésében közreműködött Bárdi Bálint, Unyatyinszki György és Zalavári Noémi.