szerző:
MTI

Szeptember elsejétől négy évig az önkormányzat működteti a város közoktatási intézményeit, vállalva az átvétellel járó többletköltségeket. A városi működtetéssel az önkormányzat egyszerűbben pályázhat fejlesztésekre, az épületek felújítására.

A polgármester a képviselő-testület csütörtöki, zárt ülésén született döntéséről pénteken tájékoztatta a nyilvánosságot. Romanek Etelka (Fidesz-KDNP) közölte: ha a város lemondott volna a feladatról az állam javára, akkor évente 174 millió forint hozzájárulást kellett volna fizetnie, az önkormányzati működtetéssel pedig a költségek elérhetik a 350 millió forintot.

A polgármester hangsúlyozta, a szülők és a pedagógusok részéről is megfogalmazódott az igény, hogy az oktatási intézmények közvetlenül az önkormányzathoz tartozzanak. A városi működtetéssel az önkormányzat egyszerűbben pályázhat fejlesztésekre, az épületek felújítására.

A működtetés átvétele négy általános iskolára, egy óvodára, a zeneiskolára, a kollégiumra és egy általános iskolától gimnáziumig tartó oktatási intézményre terjed ki.

Esztergom közoktatási intézményeit a város ellen indított adósságrendezés miatt 2012-től az állam vette át, 2013 áprilisától a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) kerültek. Idén január 15-én kerültek vissza önkormányzati tulajdonba, de továbbra is a Klik működtette őket.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az önkormányzati választás és Andy Vajna halála is megrengette a netet

Az önkormányzati választás és Andy Vajna halála is megrengette a netet

Ed Sheeran lett az évtized előadója Nagy-Britanniában

Ed Sheeran lett az évtized előadója Nagy-Britanniában

Januárban indulhat az impeachment Trump ellen

Januárban indulhat az impeachment Trump ellen

Új trend hódít: a nyugdíjasok inkább a külföldet választják

Új trend hódít: a nyugdíjasok inkább a külföldet választják

Chrome-ot használ? Frissítsen rá, nagyobb biztonságban lesznek a jelszavai

Chrome-ot használ? Frissítsen rá, nagyobb biztonságban lesznek a jelszavai

Nagyot bakiztak a fizetésekkel Orbánék, Áder a kezükre játszhatott

Nagyot bakiztak a fizetésekkel Orbánék, Áder a kezükre játszhatott